Mekkába ért a boszniai gyalogos zarándok

Mekkába ért a boszniai gyalogos zarándok

Tíz hónap és 5700 kilométer gyaloglás után Mekkába, az iszlám szent városába ért egy boszniai muzulmán, aki hét országon - köztük a polgárháborús Szírián - átvágva teljesítette az utat. Senad Hadzic a Facebook-oldalán tudatta hétfőn, hogy megérkezett a szaúdi városba.

“Hálát adok a mi urunknak, Allahnak, mert lehetővé tette, hogy megérkezzem Mekkába a hadzs kezdete előtt. Allah nevében meneteltem, az iszlámért és Bosznia-Hercegovináért, a szüleimért és a nővéremért” – írta bejegyzésében Hadzic.

A 47 éves férfi Bosznián, Szerbián, Bulgárián, Törökországon, Szírián és Jordánián átgyalogolva érkezett meg Szaúd-Arábiába, majd végül Mekkába. Útját fényképek révén is megörökítette, készültek felvételek a harcok sújtotta Aleppóban és Damaszkuszban is. Hadzic szerint Allah mutatta neki az utat. Szíria helyett ugyan átvághatott volna Irakon is, de ő mégis úgy döntött, hogy a heves polgárháború dúlta országon át megy, isten üzenetét hordozva.

A bosnyák férfi összesen 314 napot volt úton, naponta 30-70 kilométert tett meg a hátán egy 20 kilós zsákot cipelve. Útja során mínusz 35 fok és plusz 55 fok is volt, előbbi Bulgáriában, utóbbi Jordániában.

Isztambulban heteken át vesztegelt, mire engedélyt kapott a török hatóságoktól, hogy gyalog keljen át a Boszporusz-hídon. Várakozni kényszerült a jordán-szaúdi határon is, mert várnia kellett a beutazási engedélyre.

A mekkai zarándoklat az iszlám öt alappillére közül az egyik, a hívőknek életükben legalább egyszer el kell jutniuk a szent városba. Bosznia-Hercegovinában a 3,8 milliós lakosság 40 százaléka muzulmán.