Az Észak-amerikai légtérvédelem idén is nyomon követi a Mikulást

Az Észak-amerikai légtérvédelem idén is nyomon követi a Mikulást

Izzottak a telefonvonalak a Colorado állambeli Peterson légitámaszponton, ahol a hagyományokhoz híven az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) önkéntesei idén is nyomon követik a Mikulást, aki az angolszász szokások szerint karácsonykor az ajándékokat hozza a gyerekeknek. A Facebookon 1,2 millióan, a Twitteren több mint százezren kapnak helyzetjelentést.

A légtérvédelmi parancsnokság 1955 óta tájékoztatja a gyerekeket a Mikulással kapcsolatos kérdésekről. A hagyomány egy félreértésnek köszönhető: 1955-ben a Colorado Springs című újság arra buzdította a gyerekeket, hívják forródróton a Mikulást, azonban téves számot adtak meg. Így végül több tucatnyi gyerek a NORAD elődjének számító intézményt tárcsázta.

A szolgálatban lévő tisztek belementek a játékba és információkkal szolgáltak a kicsiknek arról, épp merre jár a Mikulás. Most már mélyen gyökerező hagyomány a közös amerikai-kanadai hatóságnál, hogy “égen-földön figyelemmel kísérik” a Mikulás útját.

Tavaly rekordot jelentő 107 ezer hívás érkezett az önkéntesekhez, idén minden bizonnyal újabb rekordról számolhatnak be a program képviselői, mert a forródrót megnyitása utáni első órákban már több mint 24 ezer gyerek telefonált.

A NORAD információi szerint a mikulás közép-európai idő szerint hétfő este Pakisztán környékén járt, és haladt nyugat felé, addigra már kétmillió ajándékot osztva ki.

A leggyakoribb kérdések között van a Mikulás korát firtató. A NORAD válasza erre az, hogy nem tudni biztosan, de legalább 16 évszázados. Az önkénteseket arról is előszeretettel faggatják a gyerekek, hogy miként tudnak repülni a rénszarvasok, illetve hány manója van a Mikulásnak. Fontos kérdés, hogy hoz-e az ősszakállú ajándékot a kutyáknak. Vannak szomorúbb kérdések is, egy kisfiú például azt firtatta, hogy mikor visz a Mikulás ajándékot a mennybe – kiderült ugyanis, hogy a gyerek lánytestvére meghalt az idén. “Azt hiszem, a télapó oda ment először” – válaszolta a hívást kezelő önkéntes.

Karácsony három napja alatt egyébiránt 1200 önkéntes dolgozik a parancsnokságon váltásokban, hogy a gyerekek rendelkezésére álljon.