Katonák hadgyakorlaton, forrás: Pixabay.com

Hazajöttek: itt az újabb sikeres küldetés

Hazajöttek: itt az újabb sikeres küldetés

Operation Sand Rose - ezt a kódnevet viselte az a hadművelet, amelynek keretében a magyar légierő 68 magyar és más nemzetiségű embert hozott ki Egyiptomból. A hírt a honvédelmi miniszter osztotta meg a Facebook-oldalán szombaton.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a videóban azt mondta, a Közel-Keleten kitört háború a rakétaveszély miatt közvetlenül befolyásolja az ott élők, illetve az oda nyaralási vagy egyéb céllal utazott magyarok mindennapjait.

“Ezért a magyar állam feladatának érzi segíteni az ilyen helyzetbe rekedt honfitársainkat és néhány szövetséges állam állampolgárát, akiket a külügyminisztérium segítségével szervezünk ezekre a járatokra”

– fogalmazott a tárcavezető, megköszönve a légierő szolgálatát és a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársainak munkáját.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, Szaúd-Arábiából, illetve szükség szerint máshonnan is fognak indulni ilyen mentesítő járatok, a Magyar Honvédség, a Magyar Légierő készen áll erre.

“A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát!”

– zárta bejelentkezését a honvédelmi miniszter.

Kapcsolódó cikkek