Magyar lesz az ENSZ kisebbségi szakértője

Magyar lesz az ENSZ kisebbségi szakértője

ENSZ székház

A független szakértői poszt betöltője az ENSZ százkilencvenkét tagállamának összes, azaz nemzeti, etnikai, vallási és nyelvi kisebbségéért felel, országok meglátogatását kezdeményezheti, jelentéseket, sajtóanyagokat adhat ki. “A kisebbségi szakértői helyért azért is folyt nagy verseny, mert ez az egyetlen mandátum, amely külön testülettel bír, az ENSZ Kisebbségi Fórumának elnöke is ezentúl Izsák Rita lesz” – tájékoztattak.

Ensz szákház

ENSZ székház

Izsák Rita a kormányzati posztot megelőzően dolgozott az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa Hivatalának, volt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) emberi jogi diplomatája, megjárta a Balkánt és Afrikát, ahol kisebbségek, nők és gyermekek jogait képviselte, valamint számos kisebbségi, roma jogi civil szervezetnek is munkatársa volt. Az államtitkárság közleménye szerint Izsák Rita fontos szerepet játszott az Európai Unió romastratégiájának kidolgozásában is.

Izsák Rita megbízatása három évre szól. A szakértői tevékenységért díjazásban nem részesül, így továbbra is irányítja a közelmúltban felállt Tom Lantos Intézetet, amely emberi és kisebbségi jogokkal fog foglalkozni a régióban – közölte a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság.