Kiépülhet az Orbán-korszak

Orbán ViktorA magyar kormány nyolc év folyamatos kormányzás után áprilisban négy év újabb munkára kapott esélyt, és felhatalmazást arra, hogy kiépítsen egy új korszakot, Ezt mondta Orbán Viktor kormányfő szombaton Tusnádfürdőn.

A miniszterelnök elmondta, a magyar nemzetegyesítés folyamata átváltozott nemzetépítéssé, amelynek áprilisban tartották a főpróbáját. Az eredmények azt igazolják, hogy a magyar nemzetépítés sikeres. Bebizonyítottuk, hogy mi magyarok képesek vagyunk megérteni bonyolult és összetett helyzetünket, és ha kell, egy akarattal képesek vagyunk dönteni sorsukról, egy nemzetként mozdulni – fogalmazott.

A külhoni magyarok kiálltak az anyaországi magyarok mellett, minden egyes szavazatuk felelősségvállalás volt Magyarország mellett – jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő jelentős eredménynek nevezte, hogy köszönthették az egymilliomodik új magyar állampolgárt.

A Kárpát-medence újjáépítését nevezte Magyarország egyik legfontosabb tervének Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn. A miniszterelnök a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban úgy fogalmazott, “véget ért a száz év magyar magány korszaka. Újra erősek vagyunk, elszántak vagyunk, bátrak vagyunk, van erőnk, van pénzünk, vannak erőforrásaink”. Hozzátette, az elmúlt években Magyarország bebizonyította szomszédjainak, hogy “aki a magyarokkal együttműködik, az jól jár”.

Orbán Viktor elmondta, Magyarország azt ajánlja a szomszédjainak, hogy gyorsvasúttal, autópályákkal kössék össze országaikat, ahogy az energiahálózatokat is, valamint hangolják össze védelmi politikájukat és a haderőfejlesztéseket. Fektessünk be egymás térségeibe – javasolta a kormányfő.

Kapcsolódó cikkek