Tudják, ki a párizsi rendőrgyilkos

Azonosították azt a férfit, aki lövöldözött csütörtök este Párizs belvárosában, és egy rendőrt megölt, de egyelőre nem árulják el a nevét.

Francois Molins ügyész tudatta, hogy tudják, ki volt a tettes, ellenőrizték a személyazonosságát, de egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a nevét, mert még zajlanak házkutatások, és lehet, hogy vannak cinkosai. A rendőrség Párizs egyik keleti elővárosában lévő egyik lakásban tartott házkutatást éjszaka. A hatóságok feltételezése szerint az épület összefüggésben állhat a történtekkel. Az AP amerikai hírügynökség birtokába jutott rendőrségi dokumentum tanúsága szerint a 39 éves Karim Cheurfi otthonát vizsgálták át Chelles-ben. Cheurfi büntett állampolgár. A Le Parisien című lap szerint azért ítélték el, mert 2001-ben megtámadott egy rendőrt.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amely szokatlan gyorsasággal jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, csütörtökön késő este tudatta: “Abu Juszuf, az Iszlám Állam belga katonája” követte el a merényletet. Francia rendőrségi források csütörtök este arról beszéltek, hogy korábban már szélsőségesként azonosították a későbbi támadót. Francois Hollande francia elnök úgy nyilatkozott, hogy a körülmények terrortámadásra utalnak. Bejelentette, hogy péntek reggel összeül a nemzetbiztonsági kabinet.

Egy egyelőre hivatalosan meg nem nevezett elkövető csütörtökön 21 óra után nem sokkal nyitott tüzet egy rendőrbuszra a Diadalív közelében, a Champs-Élysées sugárúton. A merénylőt agyonlőtték. A belügyminisztérium hivatalos tájékoztatása szerint egy rendőr meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült. Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője tudatta, hogy a támadó automata fegyvert használt, és kifejezetten a rendőröket akarta meggyilkolni.