Rájöttek, hol tanyáznak a szélsőségek

Rájöttek, hol tanyáznak a szélsőségek

Stájerország és székhelye, Graz a szélsőségesek egyik fő központja. Ezt mondta az osztrák közszolgálati médiának (ORF) a tartományi rendőrség vezetője.

Josef Klamminger azt mondta, a tartományban túlnyomórészt bosnyák és csecsen származású (az iszlám vallás egyik szélsőséges ágaként ismert) szalafisták élnek. “Éberek vagyunk és felkészülünk” – mondta Klamminger pénteken sugárzott nyilatkozatában.

A stájerországi rendőrségi vezető közölte: a tizenhatból nyolc grazi mecsetet figyelnek, minden felmerülő ügyet megvizsgálnak. “Ehhez a belbiztonsági szervek személyi állományának növelésére volt szükség” – mondta Klamminger, megerősítve a terrorelhárítási központ vezetőjének előző napi nyilatkozatát. Az osztrák alkotmányvédelmi és terrorelhárítási hivatal (BVT) vezetője, Peter Gridling csütörtökön közölte: az Ausztriába visszatérő vagy onnan elindulni szándékozó, mintegy 290 szélsőséges iszlám harcos miatt fokozott terrorveszély van az országban, említése szerint elsősorban Bécsben, Stájerországban és Alsó-Ausztriában.

Egy rendőrségi szakértő még tavasszal arra hívta fel a figyelmet, hogy Stájerországban egyre erősebb iszlamista hálózat épül ki. A Kleine Zeitung című osztrák lapnak adott májusi nyilatkozatában arról beszélt, hogy a korábban az Iszlám Állam (IÁ) szervezetének kötelékében harcoló szélsőségesek főként Grazba tértek vissza. A szakértő, akinek nevét biztonsági okokra hivatkozva nem közölték, úgy tájékoztatta a lapot, hogy Grazban mintegy 400 szalafista él, aki elutasítja az osztrák jogrendet és értékeket, és szigorú iszlám tanítás szerint él. A stájerországi iszlám csoportok szorosan együttműködnek a nemzetközi hálózatokkal – volt olvasható a lapban.

Az osztrák belügyminisztérium tavasszal azt közölte, hogy a lakosság számához viszonyítva Belgium után Ausztriából utaztak a legtöbben Szíriába harcolni. Ausztria ugyanis közel van a balkáni térséghez, és az országban sok csecsen származású ember él – magyarázták.