Radimir Cacic távozik posztjáról

Radimir Cacic távozik posztjáról

Radimir CacicRadimir Cacic

Lemondott a Horvát Néppárt (HNS) elnöki tisztségéről a Magyarországon elítélt Radimir Cacic. A párt hétvégi rendkívüli kongresszusán Vesna Pusic eddigi alelnököt választották meg utódjául.

Cacic még tavaly novemberben távozott a miniszterelnök-helyettesi tisztségből is, miután Magyarországon jogerősen 22 hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélték halálos közúti baleset okozása miatt. A büntetést hazájában tölti le, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy mikor és melyik büntetés-végrehajtási intézménybe vonul be.

Radimir Cacic öt éven át állt a HNS élén. Utódja a pártelnöki székben Vesna Pusic, a HNS eddigi alelnöke lett, aki Cacic előtt már vezette a HNS-t. Pusic a jelenlegi balközép többpárti koalíciós kormány külügyminisztere, Cacic novemberi távozása után ő váltotta a börtönbüntetésre ítélt politikust a miniszterelnök-helyettesi poszton is. Pusic elismeréssel szólt Cacic eddigi munkásságáról, kiemelve szerepét például az autópályák megépítésében, ugyanakkor úgy értékelte, hogy nehéz és összetett helyzetben veszi át a párt vezetését.

Horvátországban áprilisban európai parlamenti, májusban helyhatósági választásokat tartanak. A balközép koalíciós kormány népszerűsége 2011 decemberi hatalomra kerülése óta 35 százalékról 25 százalékra esett vissza, és a néppárt támogatottsága jóval három százalék alatt van. Ezt a legnagyobb ellenzéki párt, a Franjo Tudjman alapította Horvát Demokratikus Közösség – amely egyre inkább jobbra tolódik -, mégsem tudta kihasználni, támogatottsága szintén 20 százalék alá csökkent. Egyedül a baloldali ellenzéki Horvát Dolgozók – Munkapárt volt képes megőrizni népszerűségét, továbbra is a választók mintegy 10 százalékának bizalmát élvezi.

A Cacic-ügy által megtépázott HNS-ről az utóbbi napokban a horvát újságok újabb botránygyanús esetek kapcsán cikkeztek, nepotizmussal vádolva meg a pártot. Ezt követően – állítólag a néppártiak egyfajta bosszújaként – a média a szociáldemokrata párt (SDP) szennyesét kezdte kiteregetni.  A Vecernji list című horvát napilap értesülései szerint Zoran Milanovic miniszterelnök, szociáldemokrata pártvezető és Vesna Pusic pénteken a két párt közötti “meg nem támadási paktumról” egyeztetett.

Kormánykörökből azt nyilatkozták, hogy csupán a miniszterelnök és helyettese közötti rendszeres megbeszélések egyikére került sor, a Vecernji list azonban megjegyezte, az SDP és a HNS vezetősége nyilvánvalóan felismerte, hogy a “háborúskodó” koalíciós partnereket a szavazók megbüntethetik a közelgő választásokon.