Minden rendszer csak olyan erős, mint a leggyengébb eleme.
Az egyik láncszem megerősítése azonban csak szembetűnőbbé teszi a többi sebezhetőségét. Az euróövezet most nagyon sok helyen törékeny. Ahhoz, hogy az egységes valuta széthullását elkerülje, Európa következő lépése a rendszer egészének újratervezése kell, hogy legyen. A június 28-án és 29. között lezajlott EU-csúcson eldőlt, mi az irány. Bár a bölcsebbek terveiben szerepel egy bankunió létrehozása és az államadósság-piacokba való közvetlen beavatkozás, az eddigi tények amellett szólnak, hogy a feladat, sajnos, túl nagy falat. Nemrég az egész világ láthatta, hiábavaló az euróválságot különálló nemzeti vészhelyzetek sorozataként kezelni – először Görögországban, majd Spanyolországban, végül pedig a G20-aknál.
Június 17-én a görög szavazók azokra a pártokra adták a voksukat, akik azt ígérték, szigorúan betartják a pénzügyi mentőcsomag megállapodását. A három párt koalíciójából alakult, Antonis Sedaris vezetésével felálló új kormány megfogadta, Görögország helye Európában „kétségbevonhatatlan” lesz. Ritka győzelem volt ez az eurónak, a befektetők megkönnyebbülése mégis csupán órákig tarthatott. Ennek egyik oka az volt, hogy Görögországnak még megannyi nehézséget kell leküzdenie. Ahhoz, hogy a legkisebb eredményt elérhesse, Samaras elnöknek évtizedek óta zajló politikai konfliktust kell félretennie, és meg kell tanulnia felülkerekedni a politikai patronázs gyakorlatán. Szóval meg kell győznie a megszorításokban elgyötört görögöket, hogy elfogadják egyrészt a minimálbérek, a nyugdíjak, és a költségvetés csökkentését, másrészt egy olyan strukturális reformot, amihez hasonló nem volt még a modern görög történelemben. Ha nem jár sikerrel, Görögország elveszíti a további kisegítő pénzösszegekre való jogosultságát. És ha az ország hitelezői engednek – kamatcsökkentés vagy adósság-átütemezés formájában – még akkor is fennáll a veszélye, hogy Görögországnak búcsúznia kell az eurótól.
Görögország jelenleg csapdában van. Amíg az országot akár egyetlen gondolat erejéig is az euróövezetből való távozás fenyegeti, a gazdasági növekedés lassulni fog, nem fogják elérni a mentőcsomag célkitűzéseit, a politika pedig a szélsőségek irányába sodródik. De ha nincs növekedés, nem érik el a célkitűzéseket és romlik a politikai helyzet, úgy az euróövezetből való távozás veszélye is tovább nő.
Spanyolország hasonló helyzetbe került. Korábban a hónap során 100 milliárd eurós (127 milliárd dolláros) támogatást kapott az euróövezettől, hogy megtámassza bankjait, de ez nem volt elég a bizalom visszanyeréséhez. 18 éve nem volt ilyen magas a rossz spanyol kintlevőség aránya: a The Economist cikkének nyomdába kerülésekor terjedő híresztelések szerint a bankok kétes pénzügyeit érintő becslések bőven 100 milliárd euró fölé tehetők. A bankok megtámasztását szolgáló váltókat pedig a spanyol kormánynak kellene fizetnie, amit nem biztos hogy meg tud tenni. Spanyolország június 19-én kibocsátott 12 hónapos futamidejű váltóinak, 5%-os a kamata, ami két százalékponttal több, mint az egy hónappal ezelőttieké – és, ismételten, nem betartható.
Erre a problémára egy másik megoldás is született. A Mexikóban tartott G20-találkozón néhány ország azt javasolta, hogy az euróövezet vészalapját a spanyolországihoz hasonló veszélyben lévő államkötvények felvásárlására kellene fordítani. Az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM), és elődje, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kihasználhat egy különleges tartalékot, ami lehetővé teszi, hogy többszázmilliárd eurót fordítsanak a hitelfelvételi költségek leszorítására. Ez a fogás a piac erősödését hozta magával – de meddig fog ez tartani? A német gazdaság az, amelyik számít az euróövezetben, és az Economist cikk írása szerint még nem csatlakozott a tervhez. De ha megteszi, az alap épp hogy csak elég Spanyolország megmentésére, nem is beszélve Olaszországról, ahol 2 billió eurós adósság halmozódott fel. Az, hogy a pénzalap nem elegendő, azt közvetítheti, hogy az euróövezet elkötelezettsége is véges – más szóval riasztó jel lehet a befektetői körnek.
A vészalap csak abban az esetben tudna hitelesen az államadósságok mögé állni, ha korlátlan hozzáférése lenne az Európai Központi Bank pénzéhez – erre pedig semmi jel nem mutat. Még abban az esetben is, ha birtokában lenne ilyen tűzerőnek, a vészalap beavatkozása nem biztos, hogy kifizetődő lenne. A kötvényesek félhetnek attól, hogy a felvásárlások az egyéb befektetőket egyszerűen visszahelyezik a hitelezők soraiba. Ahhoz, hogy az euróövezet sikeresen navigáljon a válságban, a kötvénypiacokon való beavatkozást össze kell kötni a rendszer teljes, alapos átvizsgálásával. Ez, mint mondtuk, magában foglal egy részletes tervet a bankunió létrehozására, és az adósságok egy részének kölcsönössé tételét.
Komor kilátások
Berlin megnyugtatásképpen azt mondja, hogy Németország az utolsó pillanatban megteszi, amit tennie kell. De a félmegoldásokhoz való ragaszkodással és a német segítség korlátainak kihangsúlyozásával a kancellár, Angela Merkel csak újabb kétségeket kelt, és mélyíti a gazdaság sebeit. Minden gyorstapasz, amit győzelemnek kiáltanak ki, csökkenti azt a hitelességet, amire a valódi reformok bevezetéséhez nagy szükség volna. Ettől a politika pedig csak távolodik. Francois Hollande, az új francia elnök a határon túlról kér segítséget, miközben olyan gazdaságpolitikát követ, amitől Merkel kancellárasszony szavazói garantáltan azt gondolják majd, hogy Németországot rászedték, és ők fizetnek más országok hanyagságáért. Olaszországban Mario Monti reformjai egyre nagyobb ellenállásba ütköznek. Elméletileg mindez kezelhető, legalábbis egy EU-csúcs erejéig mindenképpen, de hosszú távon és a gyakorlatban is?
A cikk alapjául szolgáló írást a BeHappy Nyelviskola munkatársa, Kovács Kristóf fordította.