Emmanuel Macron

Francia elnökválasztás: ünnepélyesen beiktatták hivatalába az elnököt

Francia elnökválasztás: ünnepélyesen beiktatták hivatalába az elnököt

Beiktatták hivatalába szombaton Emmanuel Macron újraválasztott francia államfőt második ötéves mandátumára.

Az Elysée-palotában tartott rövid ünnepség elején Laurent Fabius, az alkotmánytanács elnöke megerősítette, hogy az elnökválasztás április 24-i második fordulójában a franciák a szavazatok 58,55 százalékával választották újra köztársasági elnöknek Emmanuel Macront.

Az államfő rövid beszédében a “szüntelen cselekvést” ígérte egy “még függetlenebb nemzet” létrehozása érdekében.

A beiktatási ünnepségre mintegy 450 vendég kapott meghívást, az államfő és felesége hozzátartozói mellett jelen voltak a leköszönő kormány tagjai, a politikusok között pedig Nicolas Sarkozy és Francois Hollande korábbi elnökök az első sorban, egymás mellett foglaltak helyet.

Kapcsolódó cikkek