Több mint egy hónappal a látványos rablás után a 88 millió euróra becsült műkincseket még nem találták meg, ahogy a megrendelőket sem. A rablást elkövető kommandónak azonban mind a négy feltételezett tagja a hatóságok kezén van. Az utolsó, negyedik tagot kedden tartóztatták le, a férfi Párizs egyik északi elővárosában, Seine-Saint-Denis-ben él.
A nyomozók már korábban őrizetbe vették a kommandó másik három tagját. Mindannyiuk ellen szervezett bűnbandában elkövetett lopás és bűnszövetségben elkövetett bűncselekmény gyanújával indult eljárás.
Az október 19-én, fényes nappal elkövetett rablás helyszínére a tettesek az épületnek a Szajna-parti oldalán, egy emelőkosaras teherautóról egy ablakon keresztül jutottak be. Miután ketten feszítővassal betörték az ablakot és az ékszereket tartalmazó két vitrint, két robogóval távoztak, amelyet két tettestársuk vezetett. A maszkos betörők nyolc felbecsülhetetlen értékű ékszert – közöttük I. és III. Napóleon feleségének ékszereit – vitték el a koronaékszereket kiállító Apolló Galériából, a kár értéke 88 millió euró. A betörés kevesebb mint nyolc percig tartott.
“A gyanúsítottak profilja teljesen eltér attól, amelyhez általában a szervezett bűnözés felső spektrumában szoktunk”
– mondta Laure Beccua párizsi ügyész.
A fő gyanúsított, a 39 éves Abdoulaye N. a közösségi oldalakon Doudou Cross Bitume néven motoros és egyéb fizikai teljesítményeivel vált ismertté.
A TikTok platformon (alias “DOUDOU CROSS BITUME AUBER 93”), valamint az Instagramon (doudoucross6) is Párizs egyik északi elővárosának, Aubervilliers-nek a “legendájaként” mutatkozik be, posztjai alapján pedig egy városi sportoló portréja rajzolódik ki. A “street workout”, azaz a városi izomépítés egyik formája visszatérő téma a videóiban, de snowboardozás közben is megörökítette már magát. Fő tevékenysége azonban a városi motorozás, videóiban nagy teljesítményű motorokon száguldozik, egy Yamaha 1300 FJR túramotor, egy Honda CRF crossmotor, valamint egy Tmax robogó nyergében is látható. Ez utóbbi robogómodell ugyanaz, mint amit a gyanúsítottak a rablás utáni meneküléshez használtak. A férfi be nem jelentett taxisofőrként tevékenykedett, de korábban dolgozott a párizsi Pompidou Központ teremőreként is. A rendőrség számára már ismert volt, súlyos lopások miatt. Egy másik gyanúsított munkanélküli, korábban kézbesítőként vagy szemétszállítóként is dolgozott. Eközben nem csillapodik a nyomozással párhuzamosan kirobbant politikai vita a Louvre biztonságáról.
A Le Monde című napilap kedd este közzétett információi szerint a biztonsági ellenőrzés már 2018-ban “sebezhetőnek” minősítette azt az erkélyt, amelyen keresztül a betörők bejutottak.
A hét évvel ezelőtt készült jelentés arra hívta fel a figyelmet, hogy az erkély egy emelőkosár segítségével megközelíthető. Ez pedig aggodalomra okot adó hasonlóságokat mutat a rabláshoz használt módszerrel. Sajtóértesülések szerint a rendőrség azt feltételezi, hogy a rablást a biztonsági jelentésben leírt forgatókönyv inspirálhatta. A Louvre jelenlegi vezetése azt közölte a lappal, hogy az előző igazgatóságon megrendelt dokumentumról csak a rablást követően szerzett tudomást.













