fotó: Pixabay.com

Az utolsó áldozat is előkerült

Az utolsó áldozat is előkerült

Megtalálták a múlt vasárnapi lavinaomlás utolsó, 17. halálos áldozatát a helyi mentők Kabard és Balkárföld hegyeiben, és ezzel lezárták a keresési akciót.

“A keresési és mentési munkálatok ezen a helyszínen befejeződtek”

– közölte a vasárnap mentőszolgálat szóvivője.

Szeptember 6-án egy 33 fős csoportot sodort veszélybe hó- és jégcsuszamlás, amely a több mint 5000 méteres Mizsirgi-hegyről zúdult le a Bezengi-szurdokba. Csak tíz embernek sikerült önállóan lejutnia a hegyekből, hatan megsérültek és kórházba kerültek.

A halottak egy része az orosz nemzeti gárda (Roszgvargyija) katonája volt, aki hegyi kiképzésen vett részt, a jeges terepen való mozgás technikáját és a biztosítás megszervezését gyakorolva. Alekszandr Jakovenko, az Oroszországi Hegymászó Szövetség (FAR) sporthegymászó bizottságának elnöke korábban elmondta, hogy a csoportban nem voltak kezdők, és a felkészítést is tapasztalt szakemberek tartották. Orosz hírügynökségek szerint a most bekövetkezett tragédia a legtöbb áldozatot követelő hegymászóbaleset volt azóta, hogy 1990 júliusában a Pamírban, a Lenin-csúcson (azóta Ibn Szína-csúcs), egy földrengés kiváltotta lavinaomlásban 43 ember vesztette életét, köztük 27 leningrádi hegymászó.

Oroszországban a legsúlyosabb hegyi baleset 2002. szeptember 20-án történt, amikor az észak-oszétiai Karmadon-szoroson végigsöpört a Kolka-gleccser jég-, hó- és víztömege, majd elsodort településeket és utakat. Akkor 125 ember halt meg vagy tűnt el nyomtalanul.

Az áldozatok számát tekintve a korábbi lenagyobb oroszországi alpinistabaleset az Elbruszon – a Kaukázus legmagasabb hegyén – 2006. május 9-én történt, akkor 11 hegymászó vesztette életét. A viharba került áldozatok holttestét ötezer méter feletti magasságban találták meg. 2010-ben Kamcsatkán, a Dukuk-hágón lavina elsodort egy hegyen álló, Mi-8T típusú helikoptert, amely turistákra várakozott. Abban a balesetben tízen vesztették életüket, néhány embert sikerült megmenteni.

Kapcsolódó cikkek