"A politikai csata még nem dőlt el"

"A politikai csata még nem dőlt el"

Hollik IstvánA Fidesz-KDNP értékelése szerint az EU-csúcson született, a migrációt érintő megállapodással időt nyertünk, de a politikai csata még nem dőlt el. Ezt mondta a frakciószövetség szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Hollik István kiemelte, hogy a magyar kormányfőnek a V4-es vezetőkkel együtt sikerült megakadályoznia, hogy Magyarországra kényszerítsék a kötelező betelepítési kvótát. Magyarország álláspontja továbbra is az, hogy meg kell állítani a bevándorlást – mondta, hozzátéve, meg kell védeni Európa határait, és azokat, akik illegálisan tartózkodnak Európában nem szétosztani kell, hanem hazaküldeni.

A politikus kitért arra, hogy bár az EU-csúcson fontos döntések születtek, azt látni kell, hogy gazdasági bevándorlók milliói szeretnének Európába jutni. Hollik István kiemelte, hogy a “bevándorláspárti erők, a Soros-hálózat és a vele szövetségben működő brüsszeli bürokraták továbbra is azt szeretnék, ha a migráció alapjog lenne”, legalizálni akarják azt.
 
Ezért is lesz fontos a jövő évi európai parlamenti választás – emelte ki -, mert az európai emberek véleményt mondhatnak arról, jó-e a brüsszeli bevándorláspárti politika, vagy sem.