fotó: pixabay.com

Mintegy 3500 tonna szaloncukor fogyhat az idén

Mintegy 3500 tonna szaloncukor fogyhat az idén

Az egyik legnépszerűbb szezonális termék forgalmának értéke pedig 6,5 milliárd forint lehet, egyre többen vásárolnak minőségi terméket. Ezt közölte Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) elnöke az MTI-vel.
Elmondta, hogy a háztartások általában egy kilogramm szaloncukrot vesznek. A vásárlók közel kétharmada a zselést választja. Egy kilogramm szaloncukor már 799 forinttól kapható, a prémium kategóriájúak ára dobozonként elérheti a 3000 forintot, de kilogrammonként akár a 10 000 forintot is.

Sánta Sándor, aki egyben a Chocco Garden Kft. ügyvezető igazgatója is, közölte, hogy a cég alig három éve értékesít szaloncukrot a magyar piacon, de eddig minden évben valamilyen közönség díjat elnyert, idén például a legfinomabb zselés szaloncukornak járó elismerést.

Kiemelte, hogy egyre több pozitív visszajelzést kapnak a fogyasztóktól, 50 millió forint feletti az értékesítésből származó bevételük ezen édességből. Kisvállalat lévén a termékeik egyelőre kevés üzletben érhetők el, de törekszenek a bővítésre.

Szécsényi Judit, az egyebek mellett Milka szaloncukrot gyártó és forgalmazó Mondelez Hungária Kft. márkamenedzsere elmondta, hogy évről évre nő ezen édesség eladása, amellyel a márkás szaloncukrok kategóriájában piacvezetőnek számítanak. Az elmúlt két évben 24 százalékkal nőtt az értékesített Milka szaloncukor mennyisége, abból éves szinten 300-400 tonnát adnak el, idén 370 tonnára számítanak. A vállalat szezonális termék értékesítésének mintegy 70 százalékát a Milka szaloncukor adja.

“Évek óta a Feketeerdő íz a legkedveltebb, azt a kakaókrémes követi, a harmadik pedig a mogyorókrémes, mindezek mellett pedig nagy a kereslet a szaloncukor válogatásukra is”

– tette hozzá.

Csuvár Csaba, a LISSÉ Édességgyár Kft. ügyvezetője közölte, hogy tavaly 190 tonna szaloncukrot gyártottak, idén pedig 204 tonnát. Az értékesített szaloncukorból származó bevétel 2018-ban 270 millió forintot tett ki, idén 340 millió forintot, jövőre pedig elérheti a 400 millió forintot.

Egyre nagyobb hangsúlyt képvisel a hozzáadott cukor nélküli szaloncukor a cégben gyártott mennyiségben: tavaly 13 százalék volt, idén már 18 százalék. Ezen termékek között található laktóz- és gluténmentes változat is. A cég értékesítési adatai alapján a legkedveltebb ízeknek a zselés, a kókuszos, valamint az aszalt gyümölcsös marcipános szaloncukrok számítanak.

Szamos László, az édességgyártó Szamos Kft. főcukrásza közölte, hogy 20 százalékkal bővült a forgalmuk idén a tavalyihoz képest. Hozzátette: a fogyasztói döntések a minőségi termékek irányába tolódnak el, egyre keresettebbek a prémium termékek, így a cég által gyártott és forgalmazott szaloncukrok is. Legnépszerűbb termékük tavaly a klasszikus marcipán szaloncukor volt, amelynek forgalma évről évre bővül.

Kapcsolódó cikkek