Könyv-Bor-Jazz, kell ennél több?

Az irodalom, a bor és a zene jegyében rendeznek fesztivált keddtől Balatonfüreden. A 86. Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódó program díszvendége Lator László Kossuth-díjas költő lesz.

Cserép László, a város kulturális osztályvezetője az MTI-nek elmondta, hogy a vasárnapig tartó Könyv-Bor-Jazz fesztivál során az érdeklődők könyvbemutatókon találkozhatnak a szerzőkkel, dzsesszkoncertek szólnak majd több színpadon és borkóstolók lesznek a lezárt Blaha utca vendéglátó helyein. A város ezzel a programsorozattal csatlakozik a könyvhéthez.

Számos programmal a fiatalokat akarják megszólítani: lesz rendhagyó irodalomóra Kollár Árpáddal, a Fiatal Írók Szövetségének elnökével, a Harry Potter-könyvekhez kapcsolódó drámapedagógiai foglalkozás, valamint közönségtalálkozó Adamik Zsolttal, a Bibedombi szörnyhatározó és az Ördögbőr grófja című könyvek szerzőjével. Vörös Niki dzsesszénekesnő Bóbita muzsika című előadásával, a Zsebsün együttes interaktív gyerekműsorral vendégszerepel, Jordán Tamás közös versmondásra hívja a fiatalokat a Balaton-partra és Orbán János Dénes Salvatore Quasimodo-díjas költő is diákokkal beszélget majd a költészetről. A legkisebbeket a Vaszary alkotóműhelybe várják, ahol Hallgasd a mesét és rajzold a képet címmel rendeznek programot. Az irodalmi kávéházak hangulatát idézi majd meg Zeke Gyula és Czinki Ferenc író Bergmann Ernő, Balatonfüred emblematikus cukrászának társaságában, Borbás Marcsival pedig A sűrűje című könyve kapcsán Vinkó József író beszélget gasztronómiáról, irodalomról. Bereményi Géza Kossuth-díjas író-rendezővel Tóbiás Krisztián, a Tempevölgy folyóirat főszerkesztője beszélget, és eljön az MKB Veszprém kézilabdázója, Fazekas Nándor is – tette hozzá Cserép László.

A városi könyvtárban a Lázár Ervin-könyvek illusztrációiból készült vándorkiállítást Lázár Zsófia, a 2006-ban elhunyt író lánya nyitja meg. A Kisfaludy Galériában Nők, nők, férfiak címmel Grecsó Krisztián dalszerző és Kollár-Klemencz László író tart majd zenés irodalmi estet. A forgalom elől lezárt Blaha utca borutcává változik, ahol helyi borokkal és ételekkel várják az irodalomkedvelőket, esténként pedig koncertek is lesznek, fellép a Budapest SKA Nu-Jazz Orchestra, a Vörös Niki Quartet és az Orlando’s Trio is – fűzte hozzá.