kocsonya, forrás: pixabay.com

Ha szereti a forraltbort és a kocsonyát, itt a helye

Ha szereti a forraltbort és a kocsonyát, itt a helye

Újra kocsonyakülönlegességekkel és többféle ízesítésű forralt borral várják az érdeklődőket szombat délután a Pest megyei Vácrátóton.
Január 21-én déltől rendezik meg a pikniket a település főterén.

A látogatókat több mint 1500 adag kocsonyával várják, ennek az elkészítéséhez idén egy cég csaknem 400 kilogrammnyi hússal járul hozzá. Spiegelhalter László polgármester azt mondta,  bárki nevezhet a helyszínen, Vácrátót főterén különleges kocsonyával vagy forralt borral.

A versenyre benevezett ételeket és italokat szakértő zsűri értékeli.

Spiegelhalter László elmondta, hogy a piknik évről évre egyre több látogatót vonz, köszönhetően annak, hogy a hagyományos kocsonyák mellett például hal-, gyümölcs- és alkoholkocsonyákat is meg lehet kóstolni. Emellett pedig sokféle ízesítésű forralt bort és puncsot is árusítanak.

A látogatók az étel- és italjegyek megvásárlásával a helyi iskola fejlesztéseit támogatják.

A piknik fővédnöke idén is Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Vácrátót országgyűlési képviselője.

Kapcsolódó cikkek