Ön sincs egyedül, telefonáljon!

Ön sincs egyedül, telefonáljon!

Sok magányos ember hívja a lelkisegélyt az ünnepek alatt. Ezt mondta a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének alelnöke az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Dudás Erika elmondta, hogy ilyenkor sokan beszélnek veszteségeikről, eltávozott társaikról, de többeknél felerősödnek ilyenkor a párkapcsolati, generációs, egészségügyi problémák is. A nap 24 órájában ingyenesen hívható 116-123-os telefonszámra egy napon nagyjából négyszáz-hatszáz hívás érkezik. Az érdemi beszélgetések átlagos időtartama nagyjából 20 perc, de kritikus, akár szuicid helyzetben 1-1,5 óra is lehet.

“Vannak visszatérő hívók is. A telefonálók között nagyjából 52 százalék a férfiak, 48 százalék a nők aránya”

– ismertette.

A szakember azt mondta, többen már attól megkönnyebbülnek, ha elmondhatják valakinek a problémáikat.

Kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány hatására megnőtt az érdemi hívások száma. A járványhullámok meghatározták a segítségre szoruló telefonálók kérdéseit is – közölte az alelnök, kifejtve, az első hullám alatt főként az izoláció, az információhiány miatti szorongás volt jellemző. Utána a következmények miatt telefonáltak sokan.

“Idén már az oltásokkal kapcsolatos hívások voltak nagyobb számban”

– mondta Dudás Erika.

Kapcsolódó cikkek