Azt a tényt, hogy az ajtók mindenki előtt nyitva állnak, kevesen veszik észre. Emiatt csekély sor áll azon bejáratok előtt, amelyek a későbbiekben újakat nyitnának meg, viszont kilométeres csigázik ott, ahol nem kell sorszámot húzni. Ennél az ajtónál, ahol emberek tömkelege hömpölyög, nem a bejutásért kell küzdeni. Itt magunkkal vívjuk meg nap, mint nap a csatákat, s játsszuk le fejben, újra meg újra azokat a középiskolai éveket, amikor nem szálltunk fel arra a bizonyos vonatra.
Jelenleg a fiatalság nagy része ezeken az ajtókon be se pillant, sőt, még sorban be is csapja őket maga mögött. A végén pedig klausztrofóbiás rémültséggel keresi a kiutat, amit már csak az előbb tárgyalt, sorszám nélküli kapu biztosít számára.
Ez a folyamat mindig is megfigyelhető volt, és teljesen normális társadalmi helyzeteket teremtett. Nincs is ezzel igazából semmi probléma, de az utóbbi pár évben olyan változások figyelhetőek meg, ha a fiatalokra összpontosítunk, amelyek megbonthatják az eddigi stabil alapokat, helyükre veszélyes szerkezetet eszkábálva komoly problémák elé állíthatjuk magunkat. Vegyünk számon azokat a tényeket, amik az ifjú generációkat veszélybe sodorhatják.
Számos olyan színtere van az életnek, ahol a végbemenő változások megnehezíthetik dolgunkat a későbbiekben. Legszembetűnőbb a szociális élet szinte teljes megsemmisülése és leredukálódása az iskolai szünetek és a hétvégi tivornyák szintjére. Nem árul el senki nagy titkot azzal, ha az online élet előtérbe kerüléséről beszél. Ennek oka roppant kézenfekvő és elgondolkodtató is egyben. Az internetes élet egyszerűbb. Mennyivel könnyebb létrehozni egy profilt valamelyik közösségi oldalon, és ott úgy kialakítani egy képet magunkról, hogy szimpatikusnak, értékesnek, megnyerő személyiségnek tűnjünk, mint az igazi életben teljesíteni. És mivel ez a világ került az első helyre, így az esetek döntő többségében itt tudunk kapcsolatokra szert tenni, megkedveltetni magunkat azokkal, kiknek imponálni szeretnénk. Ebben a világban nagyon könnyű elszaladni a lóval és téves képet vetíteni saját magunk elé is. Az árnyoldal ott kezdődik, hogy ez nem a valóság, itt nem létező alapokra építkezünk. Ha elmegyünk egy állásinterjúra és tegyük fel, hogy villamosmérnöknek szeretnénk jelentkezni, akkor nem elég bemutatni online profilunk „villamosmérnök” albumában gondosan elhelyezett tekercsek képeit, hanem valódi papírokkal kell bizonyítani, hogy megfelelünk a felhívásra, miközben a kutyás-cicás mappánk 40 „lájkkal” büszkélkedik, és mi vagyunk a legnagyobb állatbarátok, pedig kedvenceink is csak a világhálón csaholnak szerető kattintgatásunkra.
Erre a mesterséges életre szükség van, és hasznos is, de nem szabad ekkora teret engedni neki, és a való világ kárára preferálni. Apropó, való világ. Milyen érdekes ez a szókapcsolat, amit meghallva, a fiatalság többsége egy reality showra asszociál. Ezek a műsorok a szórakoztatás gyanánt jöttek létre, hiszen könnyen befogadható, megkedvelhető, de nagyobb értékeket nem képviselő szereplőket látunk extrém helyzetekben. Viszont ez csak a mérleg egyik oldala, a másik pedig üresen áll. Tévesen azt a látszatot kelti, hogy így kell viselkedni, ha érvényesülni szeretnénk az életben. Ezen szereplők magatartása azt sugallhatja, hogy nem szükséges kitartó munka ahhoz, hogy elismertek legyünk, így nyugodtan cseveghetünk a cseten a celebek életéről, és még azonosulhatunk is velük, miközben nem vesszük észre, hogy saját lehetőségeinket magukra hagytuk egy kietlen tájon, és később, majd ha keressük őket, akkor tudatosul bennünk, hogy köszönik szépen, de már nem kérnek belőlünk.
Ezért többen egy idő után becsapva érzik magukat. Egyesek erre előbb, mások később jönnek rá, mikor észreveszik, hogy nem kapnak azokból a gyümölcsöskosarakból, amiket másoknak már kínálgatnak. Ilyenkor kezdetét veszi a felelősök keresése. Célpontunkba helyezünk olyanokat, akikre saját hibáinkat vetítjük ki és számon kérjük őket magunk helyett. Itt jelenik meg talán az egyik legrombolóbb hatású magatartás, a szélsőségek keresése. Fiatalként nem szeretnénk magunkra maradni, elveszettnek lenni. Erre pedig a legegyszerűbb mód a szélsőséges élet felvállalása, hiszen rengetegen választják ezt a téves kiutat, ahol barátokat szerezve, az arany középútról letérve még jobban ellehetetlenítjük sorsunkat, és sokkal többet vesztünk ezzel a viselkedéssel, ami esélyünket megtizedeli a további boldogulásunkban. Nem várhatjuk el beszűkült látókörrel azt, hogy a világ nyitott legyen számunkra, hiszen olyan értékrendet képviselünk, ami a többséget taszítja, és nyílván amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Kezét pedig csak a mi oldalunkon, délcegen álló társunk fogja nyújtani, ami nem megnyugtató, mert jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy honnan nyújtja és hova húz?
Azok az esetek, amikor megfigyelhetőek a fent tárgyalt viselkedések, párhuzamosan vonzzák maguk után a tanulmányok romlását is. Ha sikeresek vagyunk a közösségi oldalakon, tévesen azonosulunk olyan személyekkel, akiknek csak a napsütötte oldalát látjuk, és átpártolunk a szélsőséges élethez, ahol barátokat, bajtársakat szerzünk, akkor úgy érezzük, hogy a tanulmányaink nem fontosak, hiszen nélküle tettünk szert olyan dolgokra, amikre szükségünk volt. Ennél fogva kiesünk a továbbtanulás lehetőségéből is, ami a húszon évesek korosztályára napjainkban általánossá vált, a keretszám csökkentéseket figyelembe vége pedig tömegessé fokozódhat. Ez a jelenség munkanélküliséget fog eredményezni, amit még most kell orvosolni, és megértetni a fiatalokkal, hogy nem szükséges feltétlen az agyonreklámozott divatszakokat megpályázni.
Napjainkban rengeteg hiányszakma létezik, és ezeken a munkahelyeken sokkal többen megtalálhatnák magukat, mint ha a tömeget követve, egy sablon szakon végeznének el főiskolát. Viszont ha ezen a döntésen gondolkoznak a fiatalok, akkor szembetalálják magukat azzal, hogy nem fognak a tömeghez tartozni. Kirekesztve, kiközösítve érzik magukat. Ennek oka, hogy a többség fél más lenni, és inkább az instant életként elé rakott, félkész csomagolásban választja jövőjét, amit viszont mindenki maga alakít, csak nem mindegy, hogy saját hozzávalókból, vagy előre elkészített alapanyagokból dolgozunk.
Hagyó Márton