sikerA KSH adatai alapján a harmadik negyedévben harmincháromezerrel (0,87 százalékkal) többen dolgoztak Magyarországon mint az előző év azonos időszakában, így a foglalkoztatottak száma hárommillió nyolcszázötvenhatezer volt 

feldolgozókAugusztusban nőttek a feldolgozóiparnak adott új megrendelések az euróövezetben és az Európai Unió egészében egyaránt a júliusi csökkenés után. Ezzel országunk az élvonalban zárt.

ALDIA fővárosban és a megyeszékhelyeken szeretne erősebb pozíciót elérni az Aldi Magyarországon. A cég a következő időszakban évente tíz-tizenöt egység nyitását tervezi, így három éven belül száztíz fölé emelkedne hálózata tagjainak száma. Ezt írta a Napi Gazdaság hétfőn.

GRUNDFOSA dán szivattyúgyártó világcég, a Grundfos az idén is 2,8 milliárd forintot fordít magyarországi gyárainak kapacitásbővítésére - írta a Világgazdaság hétfőn.

támogatásA baromfi- és sertéstartók a munkaszüneti napok miatt november 2-ig igényelhetik az állatjóléti támogatásokat. A kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltségeihez kell eljuttatni.