A bárányhimlő nem veszélytelen betegség, minden századik kisgyermeknél komoly szövődményeket okoz, a védőoltási program ugyanakkor nemzetközi adatok szerint hatékony.

Segíthet az antibiotikumokkal szemben rezisztens szuperbaktériumok elleni küzdelemben a magyar és amerikai kutatók új, közös felfedezése.

Azok, akik 1969 előtt születettek, egyáltalán nem és a későbbi generációk is csak részlegesen védettek a kanyaró ellen, mivel 1990-ben lecserélték azt a vakcinát, amelyet addig használtak. 

A madárinfluenza Magyarországon eddig 233 állattartó telepet fertőzött meg, ami miatt 3,2 millió baromfit kellett kényszerből leölni és megsemmisíteni.

Legalább öt évre képes "lefagyasztani" a betegséget és megállítani annak súlyosbodását a szklerózis multiplexszel élő pácienseknél egy hatékony, de kockázatos kezelés.