Online egyetem mindenkinek
2012-06-25
Több mint egymillió diák fog részt venni ősszel egy világméretű kísérletben, amely átrajzolhatja a felsőoktatás ma ismert szerkezetét. A legnevesebb amerikai egyetemek olyan online kurzusokat indítanak, amelyekkel azt szeretnék kipróbálni, miként szólíthatnak meg egy globális közönséget.






A következő hetekben kiírhatják az e-receptet megalapozó projektek pályázatait, így az elektronikus vényt jövőre már a gyakorlatban is ki lehet próbálni. 
Vasat fogyasztó, vagyis biológiai mágnessé váló baktériumok alkalmazásával épülhet fel a jövő bioszámítógépe. Erről számolt be a BBC hírportálja.


A szervadományozók és a transzplantációra váró betegek közti kapcsolatteremtés megkönnyítésére jelentett be kezdeményezést kedden a Facebook internetes közösségi portál.
A Microsoft szerint az innováció egyik gátja a szoftverkalózkodás, mivel a hamisítás és kalózkodás sok újítónak veszi el a kedvét attól, hogy ötletét megossza a világgal.