Az Emmi és az Új Nemzedék Központ fiatalokat célzó és az internet veszélyeire figyelmeztető közös programsorozatának keddi, székesfehérvári állomásán az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár is részt vett.
Már tizennyolc egyetemen vehetnek részt a diákok a Programozd a Jövőd! programon, amely keretében informatikai szakemberek tartanak előadásokat a legújabb technológiai ismeretekről.
Ingyenes telefonos applikáció segíti a parkolást Budapest V. kerületében, az alkalmazás térképen mutatja a szabad parkolóhelyeket, szabadon választott navigációval elvezet a kiválasztott helyre, majd a parkolás befejeztével ezen keresztül történik a fizetés is.
Okostelefonra költözhetnek az ügyfélszolgálatok, az eddig papíron zajló, döntően személyes megjelenést igénylő ügyintézést átterelve a digitális térbe.
Új zsarolóvírus-családot fedeztek fel a szakemberek, amely a névjegyzékben szereplő embereknek küld rosszindulatú linkeket SMS-ben - hívták fel a figyelmet az ESET IT-biztonsági szakemberei.
Az idei WRO hazai döntőjén csaknem kilencven csapat vett részt Tatabányán; a 7-25 éves résztvevők több kategóriában vehették át a pénzből és informatikai eszközökből álló díjakat.
A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a magyar, osztrák, spanyol, portugál és brit partnerekből álló konzorcium az úgynevezett VUK projekt keretében a városi közlekedésben használható, háztól házig navigáló rendszert fejlesztett a vakoknak és a gyengén látóknak.