A török versenyfilm, Nuri Bilge Ceylan Téli álom című alkotása és a brit Mike Leigh-nek Mr. Turner címmel a világhírű angol festőről készített nagyszabású filmje áll a újságírók toplistájának élén a félidejéhez érkezett 67. cannes-i filmfesztiválon.

A Bosnyák téri Páduai Szent Antal-templomban tartandó istentisztelettel veszi ma kezdetét a IV. Magyar Világtalálkozó, amelynek programjai jövő vasárnapig a főváros mellett Szegeden és Ópusztaszeren várják az érdeklődőket.

Koncertekkel, lovasterápia-bemutatóval és egyéb színes programokkal várja az érdeklődőket május 24-én és 25-én a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) és a Fővárosi Önkormányzat ingyenes gyermeknapi rendezvénye a budapesti Városligetben.

Nagy-Szín-PadKedden indul a Nagy-Szín-Pad című tehetségmutató verseny a VOLT Produkció, illetve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szervezésében.