Kicsit fellélegezhettek az allergiások
2012-05-12
A hét első felében a hűvösebb, esősebb időnek köszönhetően országszerte jelentősen visszaesett a pollenterhelés, de az idő javulásával több növény virágporának koncentrációja ismét elérte az allergiások számára tüneteket okozó szintet.





Szakértők szerint a nevetésre akkor is szükség van, ha erőltetett is, mert aztán igazi hahotázásba csap át. Május 6-a a nevetés világnapja.




Március végén az egész világ egyedülálló teljesítményként méltatta James Cameronnak, a kanadai származású hollywoodi filmrendezőnek csendes-óceáni, a Mariana-árokban végrehajtott mélytengeri merülését. A kutatóként is neves filmmogul együléses zöld búvárhajóján több mint 10 kilométer mélyre jutva rekordot állított fel.
A hazai hétköznapokban tapasztalható általános rosszkedv, elbizonytalanodás egy színházban játszódó tragikomédia alaphelyzetére hasonlít, amikor mindenki másnak hiszi a társait, mint amik, és az ebből adódó félreértések, egymás melletti elbeszélések kuszasága idézi elő a konfliktust.