A megállapodással hosszú távon rendeződik az Akadémia sukorói létesítményhasználata – írta az államtitkár.
“A célunk, hogy az Akadémia működése továbbra is biztosított legyen. Ugyanakkor az állami tulajdonú létesítmény használatának, valamint a kapcsolódó költségek elszámolásának egyértelműen és átláthatóan kell megvalósulnia, gazdaságilag rendezett feltételek mellett”
– fogalmazott.
A bejegyzés szerint a megállapodáscsomag részét képező bérleti szerződés alapján az akadémia a kizárólagos használatában maradó, lehatárolt, összesen 2208 négyzetméter alapterületű csónaktároló épületrészben végzi a szakmai tevékenységét.
Most még a bérlet része egy diagnosztikai helyiség is, de ez január elsejétől a Magyar Kajak-Kenu Szövetség használatába kerül. A korábban használt további helyiségek és apartmanok átadása is megtörtént. A megállapodáscsomag része a nem kizárólagos szolgáltatásokra (konditermek, uszoda, szállóépületi szobák használata, étkeztetés, stb.) vonatkozó szolgáltatási szerződés is, amely külön szabályozza a Nemzeti Sportügynökség által biztosított szolgáltatások akadémiai igénybevételét.
“Az új bérleti szerződés aláírási folyamatával párhuzamosan kezdeményeztük a sukorói sportkomplexum olimpiai sportközponttá minősítését, valamint az elnevezésének megváltoztatását is. A létesítmény a jövőben Velencei-tavi Olimpiai és Paralimpiai Központ elnevezéssel szolgálná a magyar sport szereplőit. A döntések előkészítése folyamatban van, várjuk az érintett sportszervezetek visszajelzéseit”
– közölte Kálnoki-Kiss Attila, hozzátéve, hogy a mostani megállapodás a felek konstruktív együttműködését jelzik, biztosítják a főleg utánpótláskorú sportolók felkészülésének zavartalanságát, valamint a létesítmény jövőbeni, szélesebb körű sportcélú hasznosítását. Kálnoki-Kiss Attila július végén indítványozta, hogy a KKNKKA augusztus 1-jétől fizessen bérleti díjat az igénybe vett területért, szolgáltatásokért a sukorói létesítményben, amelynek vagyonkezelője, üzemeltetője az állami tulajdonban lévő Nemzeti Sportügynökség. Akkori bejegyzése szerint a klub korábban bérleti díj megfizetése nélkül használhatta a komplexumot, s mindössze havi 50 000 forint + áfa közüzemi átalányt térített meg.






