Kézilabda, forrás: Székely Szilárd/Pixabay.com

Két magyar csapat a mezőnyben

Két magyar csapat a mezőnyben

Az elmúlt szezonban három magyar csapat indult a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a szombaton rajtoló új idényében csak a Ferencváros és a legutóbb döntős Győr szerepel.

Az előző kiírásban az egyenes kieséses szakasz első fordulójáig jutott Debrecen anyagi és szakmai okok miatt nem nevezett. A sorozat legnagyobb esélyesének az európai szövetség (EHF) erősorrendje alapján a hétszeres aranyérmes ETO számít, amely a június eleji, budapesti négyes döntő fináléjában a francia Metztől kapott ki, így most különösen motivált lehet a trón visszaszerzésében. Az előző idény álomcsapatába három játékost delegált a klub, amely hiányposztra igazolva szerződtette a legjobb beállónak választott Sarah Bouktitot, és a balátlövő Thale Rushfeldt Deilával is megerősítette keretét. Bár voltak távozók is, összességében mégis erősebbnek mondható csapatot irányít Per Johansson.

A hazai Szuperkupát a Ferencváros legyőzésével már begyűjtötte vezetésével az együttes.

“Az ETO-nál mindenki – a játékosaim, én és a stábom is – tudja, hogy minden sorozatot meg szeretnénk nyerni”

– fogalmazott a klub honlapján a svéd tréner hozzátéve: minden poszton megfelelő minőség áll rendelkezésére, és a legtöbb pozícióban két játékost is bevethet. Az első lépést szombaton a horvátországi Kaproncán (Koprivnica) teheti meg a Győr a kitűzött cél felé.

Az EHF erősorrendjében a harmadik helyet foglalja el az FTC, amelynek keretében nagyobb volt a mozgás.

Az érkezők között ott van a kapus Anna Kristensen, az irányító Elizabeth Omoregie, a beálló Lysa Tchaptchet és a balátlövő Michala Möller. A fővárosiak 2023-as döntőbe jutásuk után ismét a budapesti négyes döntős részvétel reményével vágnak neki a BL-nek, amelyben azóta rendre a negyeddöntő jelentette számukra a végállomást. Vasárnap a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában kezdi meg a BL-idényt a Ferencváros.

Az erősorrendben a két magyar klub közé beékelődve második helyen az Albek Annát és Vámos Petrát soraiban tudó Metz HB áll.

A francia együttes az első döntőjében rögtön diadalmaskodott a Győr ellen, a két csapat az új szezonban már a csoportkörben újra találkozik egymással. A Faluvégi Dorottyát és Kuczora Csengét is foglalkoztató – az előző szezonban BL-bronzérmes – CSM Bucuresti kerete teljesen megújult: tíz távozó és kilenc érkező mellett is a hatodik helyre sorolta az EHF a román csapatot. Ez lesz az utolsó szezon, amikor két nyolcas csoportban kezdődnek a küzdelmek, az első két-két helyezett a negyeddöntőbe jut, a 3-6. helyezettek pedig a rájátszás első körében – a negyeddöntőbe jutásért – folytathatják szereplésüket. Az idény szombaton kezdődik, a négyes döntőt pedig május 29-30-án a budapesti MVM Dome-ban rendezik.

A csoportbeosztás:

A csoport:

FTC-Toyota Kovács, Team Esbjerg (dán), CSM Bucuresti (román), Brest Bretagne (francia), Krim Mercator Ljubljana (szlovén), Borussia Dortmund (német), Sola HK (norvég), Buducnost Podgorica (montenegrói)

B csoport:

Győri Audi ETO KC, Metz HB (francia, címvédő), Odense HB (dán), CS Gloria Bistrita (román), Podravka Koprivnica (horvát), Storhamar HE (norvég), HSG Blomberg-Lippe (német), Nyköbing Falster (dán)

Kapcsolódó cikkek