A tárcavezető azzal indokolt: az elmúlt időszakban több olyan konkrét esemény is történt, amely újra ráirányította a figyelmet arra, hogy mind a kapcsolati erőszakkal összefüggő távoltartás, mind a közlekedés rendjét kirívóan veszélyeztető cselekmények kapcsán sürgős teendője van a jogalkotóknak. Közölte, a Belügyminisztérium álláspontja szerint a jogszabályoknak hatékonyabban kell szolgálniuk a megelőzést, és megfelelő visszatartó erőt kell jelenteniük azok számára, akik mások életét vagy testi épségét veszélyeztetik.
Pósfai Gábor jogos társadalmi elvárásnak nevezte, hogy a rendőrök nagyobb intézkedési jogosultsággal rendelkezzenek, valamint a jelenlegi keretek között is legyen lehetőség szigorúbb büntetések kiszabására.
Ennek megvalósítása érdekében a Belügyminisztériumban kidolgozott javaslatokról egyeztetéseket kezdeményeznek a szabályozásért felelős tárcákkal. A miniszter a javaslataik közül kiemelte a távoltartás rendszerének megerősítését és kiterjesztését, valamint indokoltnak nevezte, hogy a rövid időtartamú védelem helyett a bírósági távoltartás hosszabb időre legyen elrendelhető. Hangsúlyozta azt is, hogy az áldozat biztonságát veszélyeztető magatartásokkal szemben korai hatósági beavatkozást kell biztosítani.
A közlekedésbiztonság ügyében emlékeztetett, hogy a kormany.hu felületén elérhető a témában elindított társadalmi egyeztetés, amelyben szeptember elejéig lehet véleményezni a tervezett változtatásokat.
“A kérdőív lezárása után a közlekedési és belügyi tárca közösen egyeztet majd a megoldásokról. A jogsértések számának csökkentésén túl a kormány célja, hogy Magyarországon mindenki biztonságosabb körülmények között élhessen”
– emelte ki a belügyminiszter.



