“Óriási csata volt a pályán, nagyon örülök, hogy sikerült nyernünk, hiszen tudjuk, hogy a Viborg milyen játékerőt képvisel”
– kezdte értékelését az ifjúsági és junior Európa-bajnok balszélső, aki szombaton egy góllal járult hozzá a dán csapat 26-24-os legyőzéséhez.
Hozzátette, jól kezdték a találkozót, és 6-3-as előnyük után tovább növelhették volna a különbséget, ellenfelük mégis visszajött a meccsbe, sőt át is vette a vezetést, a folytatásban pedig már végig szoros volt az állás.
A második félidőben a Viborg kétszer is ellépett két góllal, ám Szabó szerint a címvédő támadójátéka ezután egy kicsivel összeszedettebbé vált, hátul jöttek a védések, az utolsó akció során pedig nagy szerencséjük volt a kipattanó labdával. A Viborg az ötvenedik percben 21-19-re vezetett és a plusz háromért támadhatott. A magyar balszélső szerint akkor a pályán lévő hat ember felnézett az órára, és úgy volt vele, hogy “most vagy soha, és most kell mindent beleadnunk”.
“Az egész szezonban ezért a mérkőzésért dolgoztunk, hogy holnap a második meccsen léphessünk pályára, és nagyon örülök, hogy sikerült. Igazi küzdelem volt, mindenki hozzátette a magáét, akár a kezdősorból, akár a kispadról”
– nyilatkozta a médiának.
Szabónak nem sokkal a beállása után volt egy nagy ziccere, amit azonban a kapus védett. Mint mondta, legalább annak örült, hogy az oldalvonalon ment ki a labda, és még egyszer támadhattak.
“Meg kell tanulnom, hogy az ilyeneket be kell lőnöm. Jó kapusuk van a dánoknak, és örülök, hogy a következő helyzetemnél tudtam javítani”
– jegyezte meg.
A házigazda Dijon elleni elődöntőre váró esztergomi drukkerek a bemutatás alatt üdvrivalgással köszöntötték a Thüringer három magyar játékosát, Szabót, Faragó Lucát és az Európa-bajnoki bronzérmes Kuczora Csengét, a meccs során pedig szinte végig biztatták a német csapatot, amelynek tagjai a végén külön megköszönték nekik a szurkolást.
Szabó elmondta, hogy nagyon örült neki, annál is inkább, mert az édesanyja is az esztergomi drukkerek között ült.
“Reménykedtem, hogy minket fognak támogatni, nagyon rendesek voltak. Ez nagyon fontos volt, hiszen így körülbelül ötször annyi szurkolónk volt, mint a dánoknak. Nekem olyan érzésem volt, mintha az egész csarnok velünk lett volna”
– mesélte.











