Márton Gréta a világméretû koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia nõi kézilabda-bajnokságának B csoportjában játszott Magyarország – Spanyolország mérkõzésen a Jojogi Nemzeti Sportcsarnokban 2021. július 31-én, fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Márton Gréta: elöl és hátul is javulnunk kell

Márton Gréta: elöl és hátul is javulnunk kell

A sportoló szerint támadásban és védekezésben egyaránt javítania kell játékán a világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatottnak.

Az Európa-bajnoki bronzérmes nemzeti csapat csütörtökön 43-30-ra nyerte meg a Törökország elleni Eurokupa-csoportmérkőzését. A balszélső szerint védekezésben nem tudtak annyit segíteni a kapusoknak a nagykanizsai találkozón, mint ahogyan előzetesen tervezték, nem voltak kellően agresszívak és kevés volt a megállító szabálytalanság.

A hibák okának azt tartja, hogy “egy picit talán mindenki tudása alatt teljesített”.

“Azt viszont nem tudom, hogy ez minek tudható be. Talán egy picit túlzottan kapkodtunk a támadásainknál, de bízom abban, hogy ez csak annak volt betudható, hogy próbáltunk annyit futni, amennyit csak lehet, és ezáltal egy picit jobban elfáradtunk”

– fejtette ki.

“A negyvenhárom lőtt gól bizonyítja, hogy próbáltunk lendületet vinni a játékba, ám sok volt a technikai hiba és a rontott lövés is. Úgy gondolom, elöl és hátul is javulnunk kell a vasárnapi találkozóig”

– utalt Márton a csoportkör második fordulójára. Vasárnap Prágában lép pályára a magyar válogatott az egy éve az Eb-n 15. helyezett csehek ellen, akik a törököknél nagyobb játékerőt képviselnek.

“Néztük a törökök elleni mérkőzésüket, és valóban jó játékerőt képviselnek, nagyon várjuk már ezt a találkozót. Most egy hosszabb utazás vár ránk, de azelőtt még tudunk edzeni és készülni, ezt a meccset pedig vissza fogjuk nézni és tanulunk belőle”

– ígérte az FTC játékosa.

Kitért a hazai közönségre is, mivel a nagykanizsai találkozó volt a magyarok utolsó otthoni edzőmeccse a novemberben és decemberben sorra kerülő holland-német közös rendezésű világbajnokság előtt.

“Nagyon jó volt még utoljára megízlelni a hazai közönség adta hangulatot és atmoszférát. Bízom benne, hogy kilátogatnak a világbajnokságra és ott is szurkolnak majd nekünk, mert ahogy mindig elmondjuk, ők a plusz ember a pályán”

– méltatta Márton a publikumot, amely annak ellenére is kitartóan elénekelte a Himnuszt a találkozó végén a csapatnak, hogy ezalatt a hangszóróból annak a reklámnak a hangja hallatszott, amely időközben a kivetítőkön elindult.

A 26 éves balszélső szót ejtett arról is, hogy ferencvárosi klubtársaival “nem érkeztek jó szájízzel”, ezzel arra utalt, hogy együttesük múlt hét szombaton 32-17-re elvesztette a címvédő Győr elleni idegenbeli bajnoki rangadót.

“Nagyon jó volt egy picit ebben a közegben hazai közönség előtt játszani. Örültem annak, hogy mindent megtettünk a meccsen, és pozitívum volt, hogy mindenki pályára tudott lépni, ugyanakkor azért láttam a hiányosságokat”

– zárta gondolatait Márton.

Az Eurokupa-csoport negyedik tagjával, az Eb-ezüstérmes, olimpiai és világbajnoki harmadik helyezett dánokkal márciusban találkozik a magyar válogatott.

A sorozatban a tavalyi kontinensviadal három érmese, illetve a következő Európa-bajnokság öt társrendezője szerepel két négyes csoportban. Ezek a válogatottak nem vesznek részt a jövő évi Eb selejtezősorozatában. A másik kvartettben Norvégia, Lengyelország, Románia és Szlovákia szerepel. A csoportok első két helyezettje jut a sorozat történetében először sorra kerülő, jövő szeptemberi négyes döntőbe.

Kapcsolódó cikkek