Hozzátette, míg a vidéki szállodákban inkább magyarok pihennek, addig a fővárosi hotelek külföldi turistákkal vannak tele. A foglalásokkal kapcsolatban azt mondta, hogy sokan már a kijelentkezéskor lefoglalják a jövő évi szilveszteri nyaralást, így nem meglepő, hogy az ünnep előtt alig lehet szabad szobát találni.
“A magyar szállodák egy részének olyan törzsvendégeik vannak, akik évről évre náluk szállnak meg karácsonykor és szilveszterkor”
– jegyezte meg.
Elmondta, az előzetes adatok alapján azt lehet mondani, hogy szinte teljes teltház volt karácsonykor Budapesten és a vidéki nagyvárosok szállodáiban is. A tapasztalat azt mutatja, hogy a családok bárhova utaznak, komplex kikapcsolódást keresnek.
“A vendégek a wellness mellett igénylik a legjobb ételeket, programokra is kíváncsiak, emellett, főképp a karácsonyi időszakban, keresik a gyerekprogramokat is”
– fűzte hozzá Flesch Tamás.