Óraműpontossággal" halad a kivitelezés

Petz Aladár KórházA győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház fejlesztésének kivitelezése óraműpontossággal halad. Ezt mondta a fővállalkozó konzorcium vezetője a nyolcmilliárd forintos munkálatokról a szerdai bokrétaünnepségen.

Vermesi Sándor tájékoztatása szerint alig egy évvel a szerződés aláírása után kimondható, tartani tudják az ütemtervet és év végére kulcsra készen át tudják adni az új, illetve felújított épületeket.

“Azt is ünnepeljük, hogy ezek között a nehéz körülmények között van olyan megbízásunk, ahol nem csak foglalkoztathatjuk a kapacitásainkat, de bebizonyíthatjuk, hogy a magyar építőipar a hányattatások közepette is abban a helyzetben van, hogy nemzetközi színvonalon képes megoldani komoly feladatokat” – fogalmazott.

A bontások során tízezer tonna építési törmeléket szállítottak el, harmincezer köbméter földet termeltek ki, fele ennyi betont és kétezer tonna betonacélt építettek be – közölte, megjegyezve, már az építkezések során jelentkeztek egészségügy-, illetve kórházspecifikus feladatok. Ezek között említette, hogy az onkológiai sugárkezelések helyszínén egy és negyed méter vastag falakat, 4 centiméteres födémeket építettek be, amelyekbe 100 tonna sugárzásgátló acéllemez került.
Tavaly június elsején írta alá a bontási, építési és költöztetési munkákra szóló megbízásai szerződést az akkori tulajdonos, a megyei önkormányzat elnöke a Strabag-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft. és a Közgép Gép- és Fémszerkezetgyártó Zrt. alkotta S+K 2011 konzorcium képviselőivel.

Az azóta állami kézbe került intézmény történetének legnagyobb rekonstrukciója során már tavaly ősszel elkészült az A épület tetején lévő, éjjel-nappal használható helikopter-leszállópálya, március végén pedig lezárultak a B épület felújítási munkálatai, mostanra az intenzív, a gyógyszerészeti és a radiológiai osztály teljesen megújult. Ezen épületrészek három évtizeddel ezelőtti átadása óta azokon most végeztek először nagyfelújítást. Az új, emelt szintű szolgáltatást kínáló “hotelépületben” huszonhatezer négyzetméteren, 460 ágyon kezelik majd a betegeket.

Kapcsolódó cikkek