építkezés (illusztráció), forrás: pixabay.com

Itt az otthonfelújítási program következő eleme

Itt az otthonfelújítási program következő eleme

Mától május 6-ig véleményezhető az otthonfelújítási program felhívástervezete. A júniusban induló pályázat újabb segítséget nyújt a családoknak, és hozzájárul a gazdasági növekedéshez is. A végleges felhívást a társadalmi és szakmai egyeztetések lezárását követően, június elején teszi majd közzé a kormány. Ezt tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös közleményben az MTI-vel pénteken.

A 108 milliárd forint keretösszegű program a családi házak energetikai korszerűsítését, energiahatékonyságának javítását segíti. A támogatott háztartások a jelentős energiamegtakarítást eredményező beruházásoknak köszönhetően könnyebben tarthatják fogyasztásukat a rezsivédett sávhatár alatt. A felhívástervezet több fontos újdonságot is tartalmaz: így például az épületnek nem kell a vezetékes földgázhálózatra csatlakoznia, valamint a magas átlagjövedelmű járásban élő, de keveset kereső pályázók is a legnagyobb arányú vissza nem térítendő támogatást kaphatják.

A közlemény szerint az uniós társfinanszírozású program keretében a kormány kedvezményes, kamatmentes hitelkonstrukcióval és vissza nem térítendő forrással ösztönzi az otthonok felújítását.

A Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve REPowerEU fejezetéből lehívott, 108 milliárd forintos keretösszegből akár több tízezer korszerűtlen lakóépület energetikai korszerűsítése valósítható meg. A felhívástervezet szerint életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házak felújítása támogatható. A folyamatos szakmai és szakértői egyeztetéseknek köszönhetően a követelmények közül kikerült az a kitétel, amely szerint az ingatlannak a vezetékes földgázhálózatra kell csatlakoznia. Az egyeztetésre bocsátott dokumentum alapján 1990. december 31. előtt épült családi házakban tervezett beruházásokra adható támogatás.

A fejlesztések finanszírozását a kedvezményezettek önerője, a kamatmentes hitel és vissza nem térítendő forrás biztosítja.

A vissza nem térítendő támogatás összege 2,5 millió és 3,5 millió forint között mozoghat. Mértéke főszabály szerint attól függ, hogy az adott járás átlagjövedelme hogyan aránylik az országos szinthez (ahol alacsonyabb a jövedelem, ott magasabb vissza nem térítendő támogatás nyerhető el). A tavalyi bruttó átlagkereset 130 százaléka (742 560 forint) feletti havi bruttó jövedelmű magánszemély lakóhelyétől függetlenül a legnagyobb arányú hitelrészt kaphatja. A felhívástervezetben új elemként jelenik meg, hogy ha az igénylő havi bruttó jövedelme nem éri el a tavalyi bruttó átlagkereset 70 százalékát (399 840 forintot), akkor bármelyik járásban éljen is, a legmagasabb arányú vissza nem térítendő támogatáshoz juthat.

A maximális hitelösszeggel és támogatással számolva a kormány összesen 6 millió forinttal járul hozzá a magyar emberek családi házainak felújításához.

Az állami hozzájárulást legalább 1 millió forint önerő egészítheti ki. A pályázó saját forrásból nagyobb összeggel is fedezheti a fejlesztési költségeket, ettől azonban sem a hitel, sem a vissza nem térítendő támogatás mértéke nem változik. A tájékoztató szerint a programban a következő beavatkozásokhoz vagy tetszőleges kombinációjukhoz nyerhető el hozzájárulás: épület külső határoló elemeinek hőszigetelése, nyílászárócsere, használati melegvíz-rendszer korszerűsítése, fűtésrendszer korszerűsítése magas hatásfokú gázkazánnal, a hozzátartozó kéménybéléssel és a kapcsolódó hőleadókkal. Az egységes elvárás szerint a beruházások révén épületenként legalább 30 százalékos primerenergia-megtakarításnak kell megvalósulnia.

Az otthonfelújítási program felhívásának tervezete a palyazat.gov.hu oldalon olvasható és 2024. május 6-ig véleményezhető ide kattintva.

A beérkezett észrevételek feldolgozása után az éles indulás 2024. június 3-án várható. Az alacsonyabb energiafelhasználás erősíti Magyarország energiaszuverenitását, az ellátás biztonságát, mérsékli az energiaszektor környezetterhelését, hozzájárul a klímavállalások teljesítéséhez. Az otthonfelújítási program mintegy 130 milliárd forint megrendelés-állományt jelent a hazai építőipari alapanyaggyártók és kivitelezők számára, ezzel járul hozzá az ágazat élénkítéséhez és a gazdaság újraindításához – közölte a két minisztérium.

Kapcsolódó cikkek