Jelentkezzen, ha magánszállása van és kell a pénz

Jelentkezzen, ha magánszállása van és kell a pénz

Még mindig várják a magánszálláshelyek tulajdonosainak jelentkezését a Kisfaludy-pályázatra; új funkciót kaphat a Bálna és szabályozni fogják a rövidtávú lakáskiadást. Ezt mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója csütörtökön egy online beszélgetésben.

Az ügynökség honlapjára feltöltött podcastban Guller Zoltán elmondta, eddig több mint 14 ezren pályáztak az MTÜ és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. június 4. és július 15. között elérhető magán- és egyéb szálláshely fejlesztését célzó kiírásra több mint 42 milliárd forint értékben. Ez mintegy 43 ezer szoba megújítását jelenti.

“Mivel a teljes támogatás összegéből még mindig rendelkezésre áll több mint 18 milliárd forint, ezért továbbra is várják a jelentkezéseket”

– fűzte hozzá.

“A legtöbben Somogy, Veszprém és Zala megyéből pályáztak, és főként felújításra költik a támogatást, vagy kicserélik a régi bútorokat, de olyan is van, aki napkollektorokat szereltet fel az épületekre”

– mondta.

fotó: pixabay.com

A beszélgetésben szó esett a budapesti Bálnáról is, amelyről Guller Zoltán elmondta, terveik szerint a Duna-parti épület lehet a Budapestre érkező szállodahajók központja, a város egyik kapuja. Hamarosan megkezdhetik a közbeszerzések kiírását, és úgy látja, hogy a Fővárosi Önkormányzattal is sikerül majd megállapodni, hogy a Bálnát átalakítsák és turisztikai központtá tegyék. Hangsúlyozta, a koronavírus-járvány lehetőséget teremt arra, hogy az épületet felújítsák.

Hozzátette, hogy szállodahajókkal csak tavaly több mint félmillió amerikai turista érkezett a fővárosba.

Arról is beszélt, a vidéki turizmus sokkal gyorsabban állhat talpra a járvány után, mint a budapesti. Ennek fő oka, hogy a főváros döntő részben a most elmaradó külföldi turisták kedvelt célpontja.

“Az világosan látszik, hogy Budapestet másképpen kell kezelni, mint a vidéki Magyarországot, hiszen a külföldi turisták visszatérése (…) sokkal lassabb, megfontoltabb lesz, mint a magyarok vidékre utazása”

– fogalmazott.

A főváros kapcsán Guller Zoltán megjegyezte, az egyik legfontosabb a rövidtávú lakáskiadás szabályozása, hiszen ez jelenleg nem megfelelő. Hozzátette, a kormány és az ügynökség dolgozik azon, hogy a mostani átmeneti időszakban a szükséges szabályozás elkészüljön.

Kapcsolódó cikkek