Év végére tovább csökkenhet a MÁV adóssága

Év végére tovább csökkenhet a MÁV adóssága

Év végére 54 milliárd forintra csökkenhet a MÁV adósságállománya, amely 2010-ben még 300 milliárd forint volt. Ezt mondta Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója kedden egy Szombathelyen rendezett vasútfejlesztési konferencia előtt az újságíróknak.

Emelkedő utaslétszám mellett folyamatosan nő a vasúttársaság árbevétele, az utóbbi években pedig több olyan fejlesztés történt, amely kiszámíthatóvá teszi a társaság gazdálkodását, valamint a szolgáltatások minőségét is javítja – hangoztatta az elnök-vezérigazgató.

Az eredmények közé sorolta, hogy európai uniós és belföldi forrásokból az elmúlt időszakban felújították a vasúti pályák jelentős részét, több vasútállomást, korszerűbb vasúti kocsikat, motorvonatokat szereztek be, saját forrásokból emelték a béreket, emellett sikerült megállapodni arról, hogy a kormány segítségével az idei évtől kezdve három év alatt harminc százalékkal emelik a béreket.

Dávid Ilona szólt arról is, hogy a Nyugat-dunántúli Régióban a GYSEV-vel közösen zajlottak a vasúti fejlesztések, szintén uniós források felhasználásával zajlott a villamosítás és a pályaépítést, valamint az önkormányzatok bevonásával több településen sikerült úgynevezett P+R parkolókat építeni.

Hozzátette: a sok apróbb fejlesztés mellett a közeli jövő egyik legnagyobb fejlesztése a térségben a szombathelyi vasútállomás intermodális csomóponttá való fejlesztése, amely a Modern városok programban valósul meg.

Ungvári Csaba, a GYSEV vezérigazgató-helyettese a tanácskozás előtt elmondta: a kőszegi vonal kivételével a GYSEV minden vonalát villamosították, ami lehetőséget adott a szolgáltatások fejlesztésére, például korszerű motorvonatok forgalomba állítására a régióban.

Közölte: egy tavaly aláírt szerződés alapján tíz új motorvonatot szereznek be és ezzel 2019-ig teljesen korszerűsítik a gépparkot.

Az utóbbi évek fejlesztései közül a vezérigazgató-helyettes kiemelte a körmendi intermodális csomópont kiépítését, amelyhez kapcsolódva az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ (ENYKK) Zrt.-vel együttműködve közös bérleteket alakítottak ki, illetve több vasútállomás mellett P+R parkolókat alakítottak ki.

További fejlesztési terveikről Ungvári Csaba azt mondta: a vasútvillamosítások és infrastrukturális beruházások gyakorlatilag Rajkától Zalaszentivánon át Hodosig kialakítottak egy észak-déli árufuvarozási folyosót, amelynek teljessé tételéhez Zalaszentivánon meg kell építeni még egy vágányt.

Kapcsolódó cikkek