A bizottság kifogásolja, hogy a hiánycsökkentő intézkedések szerinte nem hoznak fenntartható eredményt, ezért a maga részéről a következő évekre ismét a hiány 3 százalék fölé emelkedését és a kormányzati adósság növekedését jósolja. Közben az unió egyetlen rossz szót sem ejt Spanyolországról, pedig a spanyol kormány töredelmesen bevallotta, hogy a tavalyra vállalt deficitcélt nem sikerült teljesíteni, és az eredetileg kitűzött idei cél sem érhető el. Sőt, a piac is igazságtalannak tűnik: a spanyol állampapír-árveréseken hullámzik ugyan a hozamjegyzés, de a finanszírozhatóság határának számító 7-8 százalékot nem éri el, miközben a magyar állampapír-hozamok az összes lejáratra 7-9 százalék között vannak.
Németország például az Európai Unió egyik legrosszabb “tanulója” a kormányzati adósságnak a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított arányában. 2011-ben a német adósság a GDP 81,7 százalékával volt egyenértékű az Európai Bizottság becslése szerint. Ez az az arány, amely legföljebb 60 százalékos lehetne a Stabilitási és Növekedési Paktum szerint. Mindazonáltal Németország osztályzata a lehető legjobb minden hitelminősítőnél, és a brüsszeli bizottság sem zaklatja.
Spanyolország kormányzati adósságának aránya a brüsszeli becslés szerint a 2010-es 61 százalékról tavalyra 66 százalékra nőtt a GDP-hez képest, ám ennek dacára a bizottság nem pirongatja az eddiginél szigorúbban, a Standard & Poor’s hitelminősítő pedig az elsőrendű kategóriában “A” osztályzattal tartja nyilván a spanyol szuverén adósságot.
Eközben Magyarországon a kormányzati adósság aránya a 2010-es 81,3 százalékról a múlt év közepére 77,7 százalékra csökkent (bár az év végére ismét 80,3 százalékra szökött fel), mégis a Standard & Poor’s csak “BB plusz”-ra érdemesíti, és az Európai Bizottság is összevonta a szemöldökét. Hogy lehet ez? A piac diktálja e kettős mércét az EU-nak, vagy fordítva? A megoldás olyan egyszerű, amilyen kellemetlen, legalábbis Magyarországra nézve: senki sem diktál, és nincs kettős mérce.
Egységesen megítélhető, miként alakul, és mikor milyen éppen egy-egy ország adósságtörlesztő, adósságfinanszírozó képessége – ez ugyanis a döntő mozzanat.
Ebben pedig nem csak Németország, hanem Spanyolország is jelentős előnyben van Magyarországgal szemben. A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) statisztikája szerint a helyzet az alábbiak szerint alakult 2010-ben, az utolsó teljes adatfelvétel évében:
|
A munka termelékenysége (nemzetgazdasági kibocsátás változatlan áron egy alkalmazottra számolva ledolgozott óránként euróban) |
Az alkalmazottak díjazása ledolgozott óránként euróban |
Az élőmunka kompenzációján felül keletkezett többlet érték ledolgozott óránként euróban (zárójelben a változás 2000-2011 között) |
Németország |
37,7 |
26,4 |
11,3 (+9,7%) |
Spanyolország |
27,2 |
19,0 |
8,2 (-26,8%) |
Magyarország |
8,6 |
6,0 |
2,6 (-31,6%) |
Bármiféle adósság törlesztésének fedezete az a többlet érték, amely azon felül keletkezik, amit a termelők szükségképp felélnek.
Az államadósságot is ebből törlesztik a kormányzati bevételek közbejöttével. Már a fenti táblázat is sejteti, hogy Németország törlesztőképessége jobb, mint a másik két országé, de Spanyolországé is jobb, mint Magyarországé, és az utóbbi évtizedben kevésbé is romlott, mint Magyarországé. (Nota bene: közben a többi visegrádi országé javult) Ezután kiderülhet – legalábbis az arányait tekintve -, mekkora a kormányzati adósság törlesztésének elméleti terhe. A kísérletben az országok az EU statisztikai hivatala által nyilvántartott kormányzati adósságot az utolsó fillérig saját erőből visszafizetik, egyenlő részletekben az átlagos tényleges futamidő végéig. Egy részlet értéke – azért, hogy egybevethető legyen a termelőképesség adataival – szintén az egy alkalmazottra ledolgozott munkaóránként jutó érték. Így az adósság elméleti terhe, arányaiban egybevethető mind a nemzetgazdasági profittermelés képességével, mind országonként egymással, és megmutatja az egyes országoknak azt az erejét, amelyet a piac és minden más fórum is egységesen megítélhet.
A kormányzati adósság elméleti részlete alkalmazottanként és
munkaóránként az átlagos törlesztési lejáratokig tartó időben,
euróban, a 2010-es kormányzati adósság alapján (zárójelben az
óránkénti részlet aránya az óránkénti fedezethez képest):
Németország 6,0 (55,8%)
Spanyolország 3,5 (42,7%)
Magyarország 2,8 (107,7%)
Szerencse, hogy ilyen a valóságban nincs, mert akkor például Magyarországon a nemzetgazdasági kibocsátás értékének alkalmazotti kompenzáción felüli része már nem lenne elegendő a törlesztésre, miközben a szintén gyengélkedő Spanyolország valójában kissé könnyebben törleszt, mint a gazdag Németország.