A kamatdöntésre figyel a piac

A kamatdöntésre figyel a piac

A jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére figyel a piac a jövő héten, emellett kereseti, államháztartási és kiskereskedelmi adatok is megjelennek.

Kedden tartja szeptemberi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Augusztusban az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a monetáris tanács, így a ráta változatlanul 0,90 százalék. A testület a kamatfolyosó feltételeit is változatlanul hagyta, az egynapos hitelkamat 1,15 százalék, az egynapos betéti kamat pedig mínusz 0,05 százalék maradt. A márciusi kamatdöntő ülésen indította el a legutóbbi  kamatcsökkentési ciklust a tanács. Akkor 1,35 százalékról 0,15 százalékponttal mérsékelték az alapkamatot, majd az áprilisi és májusi ülésen is 0,15 százalékpontos csökkentés mellett döntöttek, így lett a ráta 0,90 százalék.

Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a keresetek január-júliusi alakulását. Júniusban a bruttó átlagkereset 5,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel azelőtt, a nettó átlagkereset a személyijövedelemadó-szabályok változása miatt még jobban, 7,3 százalékkal emelkedett. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,3 százalékkal nőtt a bruttó és 7,9 százalékkal a nettó keresetek átlagos összege. A mínusz 0,2 százalékos júniusi inflációt figyelembe véve a reálbérek a nettó keresetek növekedését meghaladó ütemben emelkedtek. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelése, a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék is hatással volt. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 259 900 forint volt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán közli az államháztartás augusztus végi és első nyolc havi helyzetéről szóló részletes tájékoztatóját. A szeptember 7-én közzétett gyorstájékoztató szerint az államháztartás központi alrendszerének augusztusi többlete 190,8 milliárd forint volt, az első nyolchavi hiány rendkívül alacsony szintre, 274,0 milliárd forintra csökkent, ami példanélküli az elmúlt tizenöt évben. Összehasonlításul: tavaly augusztusban a költségvetési deficit 20,8 milliárd forint volt, a 2015. január-augusztusi hiány pedig 914,9 milliárd forint. Az NGM a két év azonos időszaka közötti különbséget elsősorban az uniós támogatások eltérő alakulásával magyarázta. A tárca közleménye szerint az idei évre kitűzött 2 százalékos európai uniós módszertan szerinti hiánycél biztonsággal teljesíthető.

Pénteken közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes júliusi kiskereskedelemi adatokat. A szeptember 5-én közzétett első becslés szerint júliusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 2,7, naptárhatástól megtisztítva 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 1,5, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 6,4, az üzemanyag-kiskereskedelemben 2,5 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. Az év első hét hónapjában a forgalom volumene – naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 5,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, a nyers adatok szerint 4,9 százalékos volt a növekedés.

Kapcsolódó cikkek