forrás: pixabay.com

Egyre több termelői csoport juthat támogatáshoz

Egyre több termelői csoport juthat támogatáshoz

Az Agrárminisztérium kiemelt célja, hogy elősegítse az elismeréssel rendelkező termelői csoportok termelésének és teljesítményének piaci követelményekhez való illesztését, valamint az áruk közös forgalmazását, ennek érdekében támogatja a termelői csoportokat. Erről beszélt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint.

Az államtitkár emlékeztetett: a VP3-9.1.1-20 Termelői csoportok és szervezetek létrehozása című felhívásra benyújtott támogatási kérelmek közül újabb 8 kérelemre, mintegy 1,5 milliárd forint összeggel született támogatói döntés.

“A termelői csoportoknak a Vidékfejlesztési Program alapján két támogatási körben nyílt lehetőségük pályázati forráshoz jutni, amelyet szervezeteik megalakításával és működtetésével kapcsolatos költségek fedezetére fordíthatnak”

– fogalmazott az államtitkár.

Tájékoztatása szerint eddig 100 termelői csoport részére 14,29 milliárd forint támogatást ítéltek meg. A támogatási program lehetőséget ad arra, hogy a termelők összefogásával a nagytételben-vásárlók ellátását egységes minőségű és feldolgozottságú árualappal lehessen biztosítani, továbbá az összefogással a termelőknek lehetőségük adódik a piac befolyásolására, ezáltal magasabb jövedelem elérésére. A termelői csoportok és termelői szervezetek a jövőben – immár a KAP Stratégiai Terv keretei között – is számíthatnak a megalakulás és működés kapcsán támogatásra, erre a célra a KAP Stratégiai Terv alapján 13,4 milliárd forint áll rendelkezésre – fogalmazott Feldman Zsolt.

Kapcsolódó cikkek