Történelmi rekordja áttörésével próbálkozhat a BUX

Történelmi rekordja áttörésével próbálkozhat a BUX

Elérheti, de sok múlik az OTP árfolyammozgásán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Varga Zoltán kommentárjában kifejtette, hogy történelmi rekord közelében akadt el a BUX, a csütörtöki kereskedésben a magyar részvényindex megközelítette a 44 407 pontos rekordot, de egyelőre nem tudta áttörni.

A vezető részvények közül az OTP csütörtökön újabb csúcsot ért el 15 000 forintnál, majd napon belüli korrekció indult. A bankpapír ellenállási szintje a 15 000 forint, míg támaszt a 14 300 forintos szint jelent. A Mol is emelkedett, a 2800 forintos támasz kitartott, de a későbbiekben is érdemes rá figyelni, rövid távú ellenállás 2900 forintnál található.

“A Richter árfolyamában 6035 forintnál van az ellenállási szint, míg 5800 forintnál a támasz. A Magyar Telekom esetében nincs változás, továbbra is a 435 és a 445 forintos szintek határozzák meg a mozgását”

– tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104,05 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 44 182,07 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.

Bár az erősödők közül az OTP árfolyama emelkedett a legkisebb mértékben, a magyar bankpapírnak így is sikerült új történelmi csúcson zárnia. A Mol 16 forinttal, 0,56 százalékkal 2860 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 14 880 forintra nőtt, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2,50 forinttal, 0,57 százalékkal 438,50 forintra gyengült, forgalma 158 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,26 százalékkal 5895 forintra emelkedett, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek