Iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán

Iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán

A nemzetközi hangulat hatására iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Tóth Bálint  kommentárjában jelezte, a nyugat-európai határidős indexek oldalaznak, Ázsiában vegyes a hangulat.

“Az OTP árfolyamának csökkenését a 11 866 forintos támasz állíthatja meg, ha ez megtörténik, pozitív korrekció indulhat. A Mol jegyzése a 2900-2920 forintos szint felé emelkedhet, a Richter a 4900 forintos, míg a Magyar Telekom a 425 forintos ellenállás áttörésével próbálkozhat”

– fejtette ki a szakértő.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 553,53 pontos, 1,40 százalékos csökkenéssel, 39 107,94 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 24,7 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,35 százalékkal 2876 forintra csökkent, 4,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 2,91 százalékkal 12 000 forintra esett, forgalmuk 15,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,71 százalékkal 425 forintra erősödött, forgalma 261,7 millió forint volt. A Richter-papírok 22 forinttal, 0,46 százalékkal 4790 forintra gyengültek, forgalmuk 3,7 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek