Így látják az elemzők október 28-át

Így látják az elemzők október 28-át

Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Török Lajos kommentárjában felidézte, hogy pénteken csökkent a BUX index, amelyet nagyrészt a Mol gyengesége okozott. Pénteken az OTP a 14 000 forintos szint alatt zárt, továbbra is ezt az ellenállást kell áttörni felfelé, míg alulról a 13 500 forinton húzódó támasz lehet irányadó. A gyengélkedő Mol a 2850 forintnál húzódó támasz felett zárt, amely továbbra is megállíthat egy korrekciót, felfelé pedig 2950 forintig emelkedhet ellenállás nélkül a papír.

“A Richter 1,1 százalékkal csökkent, de nem érte el az 5200 forintos támaszát, emelkedés esetén pedig 5300 forintnál van ellenállás. A Telekom továbbra is a 445-454 forint közötti sávban kereskedhet”

– tette hozzá.

Az elemző megjegyezte, hogy pénteken kiadott közleményében nem változtatott Magyarország adóság besorolásán a Moody’s, továbbra is Baa3-as szint, stabil kilátással. Ez befektetési kategória, de egy szinttel elmarad az S&P és a Fitch minősítésétől, így a döntés a kommentár szerint mindenképpen meglepő. A piaci szereplők megítélése alapján is érett már a felminősítés, hiszen a magyar adósság hozama jelentősen csökkent a legutóbbi, 2016-os átsorolás óta.

Továbbá kitért arra is, hogy sikeres volt az Opus Global kötvényaukciója. A cég 28,8 milliárd forint értékben bocsátott ki 10 éves kötvényt az Magyar Nemzeti Bank (MNB) kötvényprogramjában. A kötvény kuponja 2,8 százalék, az átlagos eladási ár 100,6 százalék volt, így az átlaghozam 2,73 százalékos lett. A cég vezetőinek korábbi kommunikációja alapján újabb felvásárlásokra fordíthatják a befolyt összeget.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 316,17 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel, 42 159,36 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 58 forinttal, 1,98 százalékkal 2864 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 13 950 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,33 százalékkal 450 forintra gyengült, forgalma 258,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 1,13 százalékkal 5240 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek