Így kezdhet a tőzsde augusztus 31-én

Így kezdhet a tőzsde augusztus 31-én

Erősödéssel kezdheti a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), de a folytatás bizonytalan. Ezt írta az MTI-nek hétfőn küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Varga Zoltán a kedvező nemzetközi hangulat miatt vár erősödést, de hangsúlyozta, hogy a BÉT részvényindexe csökkenhet.

A szakértő szerint nem csupán a BUX, de az összes vezető részvény visszaesés előtt áll.

“Az OTP 10 000 forintig, a Mol 1 650 forintig, a Richter 7 ezer forintig, a Magyar Telekom 355 forintig eshet”

– tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 627,85 pontos, 1,77 százalékos csökkenéssel, 34 842,51 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest. A Mol 20 forinttal, 1,18 százalékkal 1670 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 2,11 százalékkal 10 190 forintra esett, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,56 százalékkal 358 forintra gyengült, forgalma 529,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 160 forinttal, 2,17 százalékkal 7200 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek