Ezzel indulhat az év a tőzsdén

Ezzel indulhat az év a tőzsdén

Enyhe emelkedéssel indulhat hétfőn a 2021-es év első kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Varga Zoltán, az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: pozitív hangulatban indulhat a kereskedés, de több vezető részvény is meghatározó ellenállási szintnél mozog, így nem várható nagyobb elmozdulás. A Mol árfolyama a 2200 forintos szintnél akadt meg, az OTP esetében pedig 13 500 forintnál húzódik hasonló ellenállás. A Richter technikai képe pozitív, a 7400 forintos szintet sikerült áttörni, így folytatódhat az emelkedés.

“Hasonló a helyzet a Magyar Telekom esetében, amelynek árfolyama a múlt héten tört ki, a következő akadály 380 forintnál található”

– írta.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX emelkedő forgalom mellett 42 107,57 ponton zárta a 2020-as évet múlt szerdán, 374,46 pontos, 0,90 százalékos emelkedést ért el az előző napihoz képest. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama emelkedett az előző napi záráshoz képest. A Mol 2 forinttal, 0,09 százalékkal 2190 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,21 százalékkal 13 360 forintra nőtt, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1,20 százalékkal 380 forintra emelkedett, forgalma 260,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 75 forinttal, 1,02 százalékkal 7440 forintra erősödött, a részvények forgalma 964,9 millió forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek