Ez történhet a tőzsdén ma, január 25-én

Ez történhet a tőzsdén ma, január 25-én

A hétfői jelentős esést követően pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Józsa Bence kommentárjában kifejtette, a vezető részvények közül az OTP a 17 500 forintos ellenállás áttörését követően a 18 000 forintos szint felé közeledhet. A Mol a hétfői kereskedés végére visszakapaszkodott a 2600 forintos támasz fölé, így kedden a pozitívabb hangulatban a 2700 forintos ellenállás felé veheti az irányt. A Richtert megtámasztotta a 8300 forintos szint, így a 8550 forintos ellenállást tesztelheti a kurzus.

A Magyar Telekom árfolyama a 420 forintos ellenállás fölé kerülhet vissza.

A szakértő jelezte azt is, hogy kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Folytatódhat a kamatemelés, az Equilor várakozása szerint 30 bázisponttal, 2,7 százalékra emelkedhet az alapkamat, és ugyanennyivel tolódhat felfelé a kamatfolyosó. Fontosabb üzenet lehet, hogy a közleményben említést tesznek-e az egyhetes betéti kamatszint várható pályájáról, amelyről két nap múlva döntenek.

“A konszenzus alapján az egyhetes betéti kamatszint is 30 bázisponttal, 4,3 százalékra emelkedhet a héten”

– jegyezte meg az elemző.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 844,46 pontos, 1,62 százalékos csökkenéssel, 51 325,34 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 15,8 milliárd forint volt. A Mol 64 forinttal, 2,38 százalékkal 2620 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 0,92 százalékkal 17 140 forintra esett, forgalmuk 10,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5,5 forinttal, 1,30 százalékkal 416,50 forintra gyengült, forgalma 113,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 145 forinttal, 1,71 százalékkal 8315 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek