elemző, forrás: pixabay.com

Ez történhet a magyar piacon március 29-én

Ez történhet a magyar piacon március 29-én

Óvatos emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán mérsékelten pozitív nemzetközi befektetői hangulat mellett. Ezt írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője a kommentárjában.
A BÉT részvényindexe, a BUX 23,13 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 42 119,85 ponton zárt kedden, a forgalom 6,7 milliárd forint volt.

Az elemző kiemelte: a vezető részvények közül az OTP a 9556 forintnál húzódó 200 napos mozgóátlag felé veheti az irányt, amennyiben nem tud visszakapaszkodni a 9910 forintos szint fölé. A bankpapír kedden 194 forinttal, 1,94 százalékkal 9800 forintra gyengült, forgalma 4,4 milliárd forintot tett ki. A Mol a 2500 forintos támasz felett zárt, az ellenállás 2600 forintnál van – mutatott rá az elemző. Az olajipari részvény 50 forinttal, 2,01 százalékkal 2542 forintra erősödött 1,4 milliárd forintos forgalomban kedden.

Varga Zoltán jelezte, a Richter grafikonján továbbra is 7300 és 7500 forintnál láthatók fontos szintek.

Kedden az HSBC 9800 forintról 8600 forintra csökkentette a részvényre adott 12 havi célárfolyamát és vételről tartásra rontották az ajánlást. A gyógyszeripari papírok árfolyama a legutóbbi kereskedés során 45 forinttal, 0,61 százalékkal 7480 forintra emelkedett, a részvények forgalma kedden 708,1 millió forintot ért el. A technikai elemzés szerint nagyobb mozgás indulhat a Magyar Telekom részvényeiben, miután kedden fontos csökkenő trendvonalat tört át az árfolyam. A következő meghatározó ellenállás 394 forintnál húzódik – írta az elemző. A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,55 százalékkal 397 forintra emelkedett, forgalma 63,7 millió forint volt kedden.

Kapcsolódó cikkek