fotó: pixabay.com

Ez történhet a magyar piacon március 20-án

Ez történhet a magyar piacon március 20-án

Bár érkeztek kedvező hírek, továbbra is bizonytalanok a piaci szereplők, így folytatódhat a negatív hangulat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn. Erről írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.

A BÉT részvényindexe, a BUX 81,65 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel 40 771,24 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 15,8 milliárd forint volt.

Az elemző felidézte, hogy pénteken a nap elején még pozitív volt a hangulat a tőzsdén, de délutánra túlsúlyba kerültek az eladók.

Megjegyezte, hogy az OTP grafikonján a 200 napos mozgóátlag 9514 forintnál húzódik, pénteken alatta, 9490 forinton zárt a jegyzés, ami 6 forintos, 0,06 százalékos csökkenés. E szint letörése esetén a következő támaszok 9200 forintnál, majd 9 ezer forintnál adódhatnak – tette hozzá. Kiemelte, hogy a bankra célárcsökkentés érkezett: az Autonomous Research 10 482 forintról 10 086 forintra csökkentette a 12 havi célárfolyamát, a részvényt továbbra is alulteljesítőre értékelték. A Mol árfolyamában továbbra is 2400 forintnál, majd 2300 forintnál húzódnak támaszok – erősítette meg Varga Zoltán. A papírok pénteken 20 forinttal, 0,83 százalékkal 2418 forintra erősödtek, 2,9 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom esetén 381 forintnál található támasz, alatta pedig 375-377 forint között. A telekommunikációs részvény árfolyama 3,0 forinttal, 0,79 százalékkal 385 forintra nőtt, forgalma 537,7 millió forint volt az előző hét utolsó napján. Pénteken a Richter a 7300 forintos támaszon zárt 85 forintos, 1,15 százalékos csökkenés mellett; alatta 7 000 forintnál húzódik fontosabb szint. A részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.

Az elemző arra is kitért, hogy hétfőn lépnek életbe az új BUX index súlyok.

A korábbi közlemény szerint az OTP súlya közel 37 százalékos, a Mol súlya 27,4 százalékos, a Richteré 23,8 százalékos, míg a Magyar Telekomé 4,8 százalékos. Az indexbe került a Zwack Unicum és a Delta Technologies 0,26 és 0,18 százalékos súllyal, míg az Akko Invest első figyelmeztetést kapott, mivel nem teljesítette az index kritériumait.

Kapcsolódó cikkek