Varga Zoltán pénteki előrejelzésében kiemelte, az emelkedést segítheti a pozitív nemzetközi befektetői hangulat és a Mol kedvező jelentése is.
A Mol az elemzői várakozásokhoz képest jobb eredményről számolt be a negyedik negyedévben.
Az újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított EBITDA 992 millió dollárt ért el, ami 12,4 százalékkal múlja felül az elemzői konszenzust. A nettó eredményre vonatkozó várakozást jelentősen felülmúlta a társaság, a konszenzus közel dupláját érte el nettó eredmény szinten. A menedzsment közölte a 2024-es kilátásait is, 3000 millió dolláros EBITDA-t, 1600 millió dolláros nettó eredményt várnak a teljes üzleti évre – ismertette az elemző.
Varga Zoltán kifejtette, fontos szinteket tört át az OTP csütörtökön, a kereskedésben a bankpapír árfolyama meghaladta a 17 270 forintos szintet, ezzel kiléphet a korábbi kereskedési sávjából.
Az OTP grafikonján a következő ellenállás 17 500 forint felett húzódik. Az OTP-részvények ára 315 forinttal, 1,85 százalékkal 17 355 forintra nőtt, forgalmuk 11,7 milliárd forintot tett ki csütörtökön. A Mol árfolyama korábban sikeresen kapaszkodott meg a 2885 forintos szint felett, csütörtökön elérte a 2940 forintos ellenállási szintet. A következő ellenállások 2960 forintnál, majd 3000 forintnál húzódnak. Csütörtökön a Mol 26 forinttal, 0,89 százalékkal 2942 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. A Richter viszont a támasz közelében mozog, amely 9585 forintnál látható, letörése esetén 9420 forintnál adódna a következő szint, míg felül 9855 forintnál látható erős ellenállás. A Richter-papírok változatlan árfolyamon, 9610 forinton zártak csütörtökön, a részvények forgalma 954,2 millió forintot ért el.