Ez lehet a tőzsdén február 20-án

Ez lehet a tőzsdén február 20-án

Iránykereséssel, mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor befektetési Zrt. elemzője szerint.
Varga Zoltán azt írta, hogy a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is kedvezőnek mondható, szerdán lendületes emelkedéssel a hazai részvényindex megközelítette a 46 476 pontnál korábban beállított történelmi maximumát.

A vezető részvények közül az OTP átlépte a 15 500 forintos szintet is, a következő fontos ellenállást a történelmi maximum képezi 15 850 forintnál. A Mol árfolyamában 2 675-2 680 forintnál adódik a következő meghatározó akadály, amelynek áttörése esetén további tér nyílhat az emelkedés előtt. A Richter folytatta a szárnyalást, a következő ellenállási szintet 7 200 forintnál lehet azonosítani.

“A lemaradó papír egyértelműen a Magyar Telekom, amely a kedden bejelentett osztalékcsökkentés hatására már a 440 forintos szintet is letörte, 435 forintnál van a következő fontos támasz”

– írta.

Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 634,94 pontos, 1,39 százalékos emelkedéssel, 46 182,09 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt. A Mol 28 forinttal, 1,06 százalékkal 2668 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 380 forinttal, 2,49 százalékkal 15 630 forintra nőtt, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7,50 forinttal, 1,68 százalékkal 438,50 forintra csökkent, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,85 százalékkal 7120 forintra, új éves csúcsra emelkedett, forgalmuk 2,2 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek