fotó: pixabay.com

Ez lehet a tőzsdén augusztus 7-én

Ez lehet a tőzsdén augusztus 7-én

Folytatódhat az emelkedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence az MTI-nek küldött pénteki kommentárjában kiemelte: hajnalban tette közzé gyorsjelentését az OTP és a Mol, így az eredmények hatására mind a két részvény esetében intenzív árfolyam mozgásra lehet számítani. Hozzátette, a bankpapír esetében erős támaszt nyújt a 10 000 forintos szint, míg szignifikánsabb ellenállással 11 000 forintnál találkozhat a jegyzés. A Richter árfolyama áttörte a 7 000 forintos ellenállást, így pénteken tovább folytatódhat az emelkedés.

A Mol árfolyamában az 1700 és 1800 forintnál lévő szintekre érdemes figyelni.

“A Magyar Telekom visszakúszott a gyorsjelentést követően a korábbi kereskedés sávjába, 370 és 380 forint közé”

– írta, majd felidézte, az OTP a várakozásokhoz hasonló bevételt ért el, míg profit soron sikerült felülteljesítenie a konszenzust.

Ennek fő oka a vártnál 10 milliárd forinttal alacsonyabb hitelkockázati költségek voltak.

“A Mol idei második negyedéve jelentős veszteséggel zárult, az olajipari vállalat készlethatástól tisztított EBITDA-ja 38 százalékkal csökkent éves alapon. Az idei évre új prognózist adott ki a vezetőség, mely szerint legfeljebb 30 százalékkal csökkenhet az idei EBITDA”

– közölte az elemző.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 324,43 pontos, 0,92 százalékos emelkedéssel, 35 427,82 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt. Csütörtökön a Mol 1 forinttal, 0,06 százalékkal 1793 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,37 százalékkal 10 340 forintra erősödött, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,75 százalékkal 377,50 forintra nőtt, forgalma 223,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,22 százalékkal 7055 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek