Erre számíthatunk december 20-án

Erre számíthatunk december 20-án

Eséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Varga Zoltán a kommentárjában azt írta, hogy a bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat miatt nagyobb csökkenés várható reggel.

“A vezető részvények közül az OTP csökkenhet, a részvények ára ismét a 17 ezer forintos szint alá kerülhet. Amennyiben ott is marad, 16 500 forintnál húzódik a következő fontosabb támasz. A Mol árfolyamában továbbra is 2400 forintnál van meghatározó támasz, míg 2450 forintnál rövid távú ellenállási szint. A Richter jegyzése a 8400-8800 forintos, széles sávban mozog hetek óta, a sáv szélei jelentenek támaszt, és ellenállást. A Magyar Telekom jegyzése a 400 forintos szint felett stabilizálódik, ellenállási szint 415 forint közelében húzódik”

– írta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,83 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 50 887,30 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 21,8 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,41 százalékkal 2450 forintra erősödött, 4,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 175 forinttal, 1,03 százalékkal 17 200 forintra nőtt, forgalmuk 13,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,49 százalékkal 409,50 forintra emelkedett, forgalma 173,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,64 százalékkal 8595 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek