Erre számítanak szeptember 10-én

Erre számítanak szeptember 10-én

Eltérően ítélik meg a keddi kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy az ázsiai piacok vegyes képet mutatnak, a határidős indexek kisebb mínuszt jeleznek a nyitásra. A hét legfontosabb eseménye az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntése lesz csütörtökön, az azt megelőző napokat az erre való felkészülés határozza meg. A nemzetközi hangulat mutathat irányt a magyar tőzsdén is, ahol szintén enyhe mínuszos nyitásra számít.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint nem egyértelmű a nemzetközi befektetői hangulat, a nyitást követően mérsékelt emelkedésre számít, amely megtorpanhat. Az OTP és a Mol mozgása határozhatja meg a BUX-ot.

Az elemző kiemelte, hogy a BUX index hétfőn felfelé arasztolt és sikerült elérni a 40 500 pontos szintet, amely elsősorban a Mol emelkedésének volt köszönhető. Az olajtársaság árfolyama folytathatja az emelkedést, a következő fontos tartomány 3000-3050 forint között húzódik. Az OTP meghatározó ellenálláshoz ért, kérdéses, hogy sikerül-e áttörni a 12 600 forintos szintet.

A Richter jegyzése továbbra is a 4900-5000 forintos zónában mozog, míg a Magyar Telekom a 418-425 forintos tartományban, ahonnan egyelőre nem tud kilépni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 172,29 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 40 484,75 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest. A Mol 40 forinttal, 1,37 százalékkal 2964 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,40 százalékkal 12 600 forintra nőtt, forgalmuk 4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,59 százalékkal 420,50 forintra csökkent, forgalma 268,3 millió forint volt. A Richter-papírok 28 forinttal, 0,56 százalékkal 4940 forintra gyengültek, forgalmuk 489,7 millió forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek